Bethesda: nem volt más választásunk!

Az utóbbi pár napban megint nem túlzottan pozitív fényben tűnik fel a kiadó.

Ugye legutóbb írtunk arról, hogy a Bethesda átneveztette egy három főből álló indie csapat, a No Matter Studios játékát, a Praey For The Gods-ot (eddig A nélkül volt). Ezzel kapcsolatban szólalt meg Pete Hines, a Bethesda egyik fejese Twitteren. Például azt mondja, hogy „Nem volt sok lehetőségünk. Ha nem ellenkezünk a név ellen, megkockáztattuk volna, hogy elveszítjük a Prey elnevezést. Nincs más választásunk.” (Ez amúgy hülyeségnek tűnik, hiszen a két játék elnevezése nem éppen ugyanaz…) Azt is írja, hogy „Így működik a levédetési törvény. Vagy megvéded, vagy elveszted az elnevezést,” illetve azt is, hogy ők (mármint a No Matter Studios) nem hallgattak rájuk, és az ő ügyvédjeik is ignorálták a Bethesdát, akik már két éve megkeresték az indie csapatot, sőt, már a Kickstarter-kampányuk előtt, 2015 novemberében igyekeztek beszélni velük…

Hiába mondja Hines, hogy ők is többször kényszerültek átnevezni játékokat és DLC-ket, és hiába csak ezen a héten, érdekes módon a Prey megjelenése előtt szólalt meg a No Matter, a helyzet ettől függetlenül röhejes. Sajnos.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu