Far Cry 5: idén ne számítsunk rá! [VIDEO]

Részletesebben is bemutatta a Ubisoft a Far Cry 5-öt.

A Ubisoft finoman szólva is robbantott, hiszen péntek délután egy halom képet és videót tett közzé a játékból, amiben a fő ellenfelünk a Project at Eden’s Gate névre hallgató fanatikus vallásos banda lesz, aki át akarják venni a Montana állambeli (kitalált!) Hope megye felett az uralmat. A banda elzárt mindenkit a külvilágtól, így egy ellenállás tagjaként kell visszavenni a területet. (Ezt mintha PÁRSZOR láttuk már volna…)

Lehetőségünk lesz repülőbe ülvi légi harcot vívni, amerikai izomautókba, kamionokba ülni, vagy hajóval, ATV-vel utazni – ezek akár életet is menthetnek, ha valami balul sül el (pl. egy vadállatba lövünk akaratunkon kívül). Állatokat, embereket bérelhetünk fel a saját céljaink érdekében (Fangs, illetve Guns for Hire), és visszatér a pályaszerkesztő is.

Létrehozhatjuk a saját karakterünket és a saját történetünket is, ami eddig nem volt lehetséges a franchise történetében. Annyi van megkötve, hogy Josephet, a banda főnökét letartóztassuk, ugyanis rendőrként vagyunk jelen, de a többi rajtunk múlik – igen, rajtunk, ugyanis kooperatívan is játszhatjuk majd a kampányt. Elrabolnak, összevernek minket, bosszút kiáltunk. (Ezt is mintha PÁRSZOR már láttuk volna…)

Három karakterről már tudjuk, hogy segíteni fognak minket: Jerome lelkész Tarantino-stílusban Glockra cserélte a Bibliát, illetve egy pár shotgunra a keresztet. Mary May nem szeretné, hogy a szalonját elvegye a banda, így ő kész molotovra cserélni az italkészletét, Nick Rye pedig a család/hadsereg/repülők hármasságra építve felfegyverezte repülőgépét. Önvédelemből.

Poén, de igaz: az Xbox One-osok már előtölthetik a játékot (!?), és már tudjuk, hogy a játék Gold és Deluxe kiadása mit fog tartalmazni. Az összes előrendelőnek a Doomsday Prepper Pack jár (öltözék, fegyver/autóskinek, némi fogyasztható tárggyal), a 70 dolláros/21 ezer forintos Deluxe változat négy DLC pakkot (Big Game Hunter, Ace Pilot, Explosive, Chaos), illetve az AR-C gépfegyvert és a .44 Magnumot adja egyedi skinekkel. A 90 dolláros/27 ezer forintos Gold ezeken túl a Season Passt is tartalmazza.

Nos, a megjelenés? Igazunk volt: 2018-ban jön a játék, mégpedig február huszonhetedikén PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu