Pachter: Az Xbox One X jobban fogy majd a PlayStation 4 Pro-nál!

Az elemző szerint a Microsoft erősebb konzolja maga mögé fogja utasítani a Sony-ét.

Korábban már írtunk arról, hogy a Wedbush Securities elemzője nem nagyon hisz a Microsoft adataiban az Xbox One X előrendelései kapcsán. Ennek ellenére úgy véli Pachter, hogy két millió fog fogyni az Xbox One X-ből március végéig, ami az Xbox One-értékesítések évi 20%-át teszi ki szerinte. (Korábban azt írta, hogy egy millió fog csak idén elmenni az X-ből.)

Hozzátette, hogy a PlayStation 4 Pro-hoz képest jobban fog fogyni az Xbox One X, ám a sima PlayStation 4-et nem fogja lehagyni eladásokban az erősebb redmondi konzol, amit júniusig Project Scorpioként emlegettünk. Így a konzolgeneráció közepén a frissített konzollal teret nyerne a Microsoft, ám a régi változatban a Sony még mindig éllovas lenne (és akkor nem vettük figyelembe a Switch eredményeit…).

Majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből, de mivel sem a Sony, sem a Microsoft nem közöl pontos értékesítési adatokat (előbbi legalábbis a PlayStation 4 Pro-val kapcsolatban nem teszi), sajtódumára számíthatunk csak, kemény számokra pedig nem…

Források: TwitterTwitterTwitter

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu