Az Epic beperli azokat, akik csalnak a Fortnite-ban!

Keményvonalas irányt vesz fel a Fortnite (és az Unreal Engine) alkotója.

Torrentfreak megszerezte a jogi iratokat, amiket az Egyesült Államokbeli Észak-Carolina államban jegyeztek be két személy ellen. Ezekben az olvasható, hogy módosították a játék kódját, amivel a szerzői jogokat megsértették. Ez azok után következett be, hogy az Epic a múlt héten röviden és tömören kimondta: aki csal, az ki lesz tiltva a játékból, és ez ellen egyszerűen nincs apelláta!

Az iratokban még az olvasható, hogy a Fortnite-ban csaltak, hogy a játék integritását elpusztítsák és káoszt okozzanak, ami a többi játékos, illetve a streamek nézőinek az élményét rontja el. Kérdés viszont, hogy az Epic miért is terelte a bíróság felé az ügyet? Az egyik csalót már kilencszer kitiltották, amire ő egy új fiókkal folytatta ott, ahol abbahagyta, ráadásul a hackekhez köthető progamozásban is részt vehetett. Felrúgták a felhasználói szerződést és megkerülték a szabályokat, ami egy másik indok a per mögött.

Egyenként akár 150 ezer dollárt (~39,24 millió forintot) is követelhet az Epic a két illetőtől, ami azért nem kevés. Csakhogy eközben az Epiccel a Bluehole, a PlayerUnknown’s Battlegrounds fejlesztője is farkasszemet néz. Szép lesz, ha az Epic alperesként és felperesként egyaránt a bíróságra megy…

Forrás: Torrentfreak, GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu