Gran Turismo Sport: fogy rendesen, de nem is olyan jól

Legalábbis Japánban nem olyan kiváló a Polyphony Digital új játékának a helyzete.

A megjelenés hetében (október 16-a és 22-e között) a japán Media Create adatai szerint 150286 lemezes kiadást adtak el a Gran Turismo Sportból, ami háromszor több a második helyre ért City Shrouded in Shadow előtt. Azon a héten a PlayStation 4 is valamelyest lábra kelt (25075 PlayStation 4 Slim + 6203 PlayStation 4 Pro), amivel nagy nehezen megelőzte a Nintendo Switchet (31092). Digitálisan is első helyre ért ezen a héten, megelőzve az előző két héten ott uralkodó Dead Risingot (mi sem értjük…).

A Media Create elemzése szerint az első kiküldött példányok 66,14%-a kelt el, ami a 2013 decemberi Gran Turismo 6 rajtjánál jobb adat (55,92%). Ám tiszta eladásokban a GT6 nyert, hiszen a PlayStation 3 egyik utolsó nagy exkluzívja az első héten 204784 példányban kelt el, és előrendelésekben is megelőzte a Sportot (116 ezer vs. 92 ezer). A Media Create hozzátette, hogy az összehasonlítás valamelyest ferdít: a GT6 a karácsonyi rohamban jött ki, a GT Sport pedig szinte kötelező internetkapcsolatot kér.

Persze ez csak a hazai pálya, ám Japán is fontos piac, nemcsak Észak-Amerika és Európa. Ettől függetlenül kicsit nehéz helyzetben van Kazunori Yamauchi új autós kalandja…

Forrás: DualShockers, DualShockers, DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu