Call of Duty: WWII: nagy változtatásokra készülhetünk

Az Activision szerint már „milliós” táborral rendelkező idei Call of Duty változni fog a nehézkes rajt után (ami főleg a szerverhibákkal okolható).

A Sledgehammer Games egy újabb blogposzttal jelentkezett, amiben felvázolják, hogy milyen módosításokra kell felkészülnünk. A göröngyös kezdetek miatt a dedikált szerverekről visszaváltott a WWII a peer-to-peer megoldásra, de a fejlesztők számára bevallottan is a „legnagyobb prioritás” a szerverekre való visszatérés, amit már néhány helyszínen az Egyesült Államokban már tesztelnek, hogy az adatgyűjtésből meghatározzák, hogyan tovább.

A fejlesztők arról is beszámoltak, hogy PlayStation 4-re és Xbox One-ra elvileg már meg is jelent egy patch, ami azt hivatott megakadályozni, hogy a játékosok ne kapcsolódjanak le akaratukon kívül a szerverekről, hiszen így a statisztikáik is tovatűnnek a digitális semmiségbe. Hozzátették, hogy a Headquarters, ami a múlt héten vált szólóvá, addig így marad, amíg a „nyomósabb problémákat” ki nem javítják – tehát továbbra is ideiglenesen marad „üresen a főhadiszállás”.

A Call of Duty: WWII amúgy Japánban is tarol: a Media Create fizikai és a Sony digitális toplistáján is az olvasható, hogy az október 30-a és november 5-e közötti időszakban az első helyen végzett a játék, ami ráadásul az Infinite Warfare és a Black Ops III teljesítményénél is jobb startot vett ott. Ebben közrejátszik a sci-fi téma hátrahagyása, illetve a Battlefield idei távolmaradása is.

Forrás: Sledgehammer blog, Media Create, PlayStation

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu