Ghost of Tsushima: majdnem kiszivárgott!

A játékról (ami ráadásul majdnem ki is szivárgott!) Shuhei Yoshida, a Sony Interactive Entertainment Worldwide Studios fejese mondott pár gondolatot.

Shu az utóbbi két év folyamán többször is játszott a Sucker Punch játékával, amiről úgy nyilatkozott, hogy a csapat előző játékához (inFamous: Second Son) képest sokkal nagyobb és szebb is lesz. A kardcsaták már játszhatóak benne, és szerinte „már jó érzést” kelt a projekt, amiről a Paris Games Weeken rántották le a leplet.

A Sony csapata amúgy a tsushimai feltérképező (helyszín, történelem, kultúra) látogatásuk során lebukott, ugyanis egy helyi újság beszámolt erről, de mivel olyan kevés példányban fogy az a lap, nem lett belőle baj.

Érdekes, de Yoshida nem játszott még sem a The Last Of Us Part II-vel, sem a Death Strandinggel, de a Days Gone-nal és a Spider-Mannel már igen. Előbbiről azt nyilatkozta, hogy már végigjátszható és elég nagy játék lesz, utóbbinál pedig cáfolta a vádakat, miszerint az E3-as demó szkriptelve lett volna, hiszen nyílt világúnak nevezte azt, és így minden alkalommal másképp játszható.

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu