Kingdom Come: Deliverance: egészen jól fogy!

A teljesítménybelileg problémás és bugos megjelenés ellenére a Warhorse Studios játéka fogy, és már a jövőbe tekintetenek a fejlesztők is.

Daniel Vávra ugyanis a cseh állami televíziónak elmondta, hogy az RPG-ből már háromszázezer példányt eladtak Steamen, és további százezret sikerült már lemezes kiadásban is eladni a középkori korszakban játszódó kalandból. A Steamen kapásból a legkelendőbb lett a megjelenése napján, és az öt legjátszottabb játék közé is beverekedte magát a 75071 egyidejű játékosával. Tehát már jó fél milliónál tarthat jelenleg a Kingdom Come: Deliverance

Vávra a Skillzone TV-nek elmondta (és a Reseterán lefordításra került), hogy már DLC-n is dolgoznak a játékhoz, amit hosszú távon terveznek támogatni. Lesz egy olyan DLC küldetésfonal, amiben egy női karaktert fogunk irányítani. Még nem tudni, hogy a moddoláshoz publikálni fognak-e eszközöket, de itt valószínűleg a Crytekkel kell majd tárgyalniuk, ugyanis a játék a CryEngine-t használja (még ha át is lett írva alaposan).

Úgyhogy a játék fogy, és két héten belül egy újabb nagyobb patchet kap. Meg a hétvége során tőlünk egy tesztet is.

Forrás: VG247, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu