Az EA megvizsgálta a cross-play lehetőségét a FIFA 19-cel kapcsolatban

A cross-play támogatás manapság egyre több játékba kerül bele, így az EA is egyre inkább kezd érdeklődni ez után a megoldás után.

A FIFA 19-nek nem lesz ugyan cross-play támogatása, de az EA Sports tagjai már próbálkoztak ezen a téren. Matt Prior kreatív rendező szerint vannak különböző problémák, amik még megoldásra várnak – ezen problémák nagy része főként a konzolgyártókkal kapcsolatos (itt vélhetően inkább a Sony-ra utalt). Amennyiben ezeken sikerül felülkerekedni, akkor teljesen elképzelhető, hogy legközelebb már kapunk majd cross-play támogatást is. Ami különösen hasznos lenne már csak a FIFA Ultimate Team miatt is, hogy a valós pénzért vásárolt javakat a játékosok átvihessék egyik platformról a másikra, megkötések nélkül.

Az EA szerint a cross-play támogatás jó volna nem csak a közösség számára, de számukra is. A Fortnite és a Rocket League példája pedig kiválóan mutatja, hogy ami még pár éve elképzelhetetlen volt (az előző generációs konzolok idején), az mára már teljesen lehetségessé vált.

A FIFA 19 szeptember 29-én fog megjelenni idén, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Switch-re.

Forrás: VG247

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu