Hamarosan megjelenik végre a Dead Cells [VIDEO]

A több, mint egy éve early access-ben lévő játék hamarosan végre megjelenik teljes formájában is.

A Dead Cells egy roppant szórakoztató és színes side-scroller játék, mely a metroidvania és roguelike műfajok jellegzetességeit ötvözi egy igen sajátos módon, a nehézsége terén pedig a fejlesztők saját bevallása szerint is a Souls játékokra emlékeztet (kemény, de fair harcok). A cím már több, mint egy éve elérhető a Steam Early Access keretein belül, azonban a konzolos megjelenés (illetve a teljes játéké) csak a következő hónapban lesz esedékes.

Az elmúlt több, mint egy év alatt rengeteg tartalommal bővítették a játékot a fejlesztők – új ellenfelekkel, helyszínekkel, főellenfelekkel – emellett pedig természetesen nagyban építettek a játékosi visszajelzésekre is, hogy a teljes játékban már a lehető legoptimálisabb, leginkább kiegyensúlyozott nehézségben és élményben legyen részünk.

A megjelenés már nincs messze: augusztus 7-én érkezik a Dead Cells teljes változata, méghozzá PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, és Switch-re. Ami külön érdekesség, hogy a PS4-es és Switch-es változat nemcsak digitális, de dobozos változatban is elérhető lesz, jelentette be a Merge Games (kiadó).

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu