Cyberpunk 2077: az új környező régióktól (ismét) a politikáig

Mike Pondsmithnek, a Cyberpunk 2020 asztali RPG megalkotójának lehetősége volt már olyan területeket is megtekintenie a Cyberpunk 2077-ből, amit az E3-as zárt ajtós bemutató során sem láthattak a szerencsések.

Pondsmith a Polygonnak elárulta tapasztalatait: „Több területet járhattam be az E3-on bemutatotthoz képest – például lemehettem a Ripperdochoz. Teljes környező szomszéd területek vannak, ahol körülsétálhatsz és belehallgathatsz az emberek pletykáiba. Mivel belső nézetes [a Cyberpunk 2077], azt szeretem benne, hogy periférikusan tapasztalhatod meg az egészet. Egy séta közben hallhatsz valakit mögötted megszólalni, amire megfordulhatsz, és kitalálhatod, hogy ki és hol szólalt meg. Nincsen teljes helyzeti éberséged, amitől egy sokkal erőteljesebb élmény lesz.”

A harcról is mondott pár gondolatot: „Abbahagyod a stratégiai szinten a játékot – egy taktikai, azonnali szinten kell gondolkodnod, mert nem fogsz mindent tudni. Külső nézetben körülnézhetsz a teljes harci mezőn, de belsőben a körülöttem történő események természetes tempójukban haladnak felém.” A politikára is ismételten kitért: „A technológia lehetővé teszi a lázadást és a változást. Megengedi a kupac alján levő embereknek, hogy nekimenjenek a csúcson levőknek. Az egyiptomiak óta mindig is voltak emberek a csúcson és „odalenn” is. Mindig vannak új harcos emberek, és ez általában egy véres forradalomban teljesedik ki úgy negyven évente.

A moralitás cyberpunk. Ugyanahhoz az alap elképzeléshez jutok, ahogy te egy jó Cyberpunk 2020 kalandot megírhatnál: „ez személyes”. Mindenkinek belső, saját erkölcse van, hogy mi az, ami ellentétes azzal, amiben hisznek. […] Minden igazán jó cyberpunk történet az érintett emberek személyes erkölcsi felfogásáról szól. Néha ez nem a világ megmentéséről szól, hanem saját magad, vagy az általad érdekelt személyek és tárgyak megmentéséről, amitől eléggé személyes és politikai töltetű lesz.”

A Cyberpunk 2077-nek megjelenési dátuma nincs – elvileg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re készül.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu