Cyberpunk 2077: több következménye lesz a döntéseinknek a The Witcher 3-hoz képest

Geralthoz képest V jóval erősebben fog formálódni az általunk meghozott döntéseink alapján.

Ezúttal Stanisław Święcicki, a CD Projekt RED írója mondott pár részletet a lengyelek következő játékáról, ami hiába nem rendelkezik még megjelenési ÉVSZÁMMAL sem, így is bőven az egyik legvártabb címnek nevezhető. Ő a szeptemberi GamesMaster magazinnak adott interjút, és ebből idéz néhány gondolatot a WCCFTech: „Minden jó alapokkal rendelkező hősnek kell egy történet, és ez alól a mi karakterünk sem kivétel. A korábbi játékainkhoz képest jóval nagyobb mértékben, több szinten fogják a játékosok döntései formálni V-t. Míg Geralt egy profi, veterán szörnyvadász volt, aki kívülről-belülről ismerte a világot, V egy bérgyilkos, aki a nagyfiúk közé szeretne kerülni. Ha belegondolsz, V szemszöge nem nagyon tér el a játékosétól, hiszen ő épp megismeri Night City-t, ami közben kialakul a város felé az ő álláspontja is.”

Święcicki a fejlesztésekről is beszélt: „Ezen még mindig dolgozunk, és túl korai még részletekről beszélni… de a karakteralkotás és a játékmenet során meghozott döntéseid számítani fognak, és következményei lesznek.” Szóba került a történetben a felmerülő értékek és a sztori témái is: „Nem tudsz jobb sztorit felmutatni annál, amiben az általános emberi értékek, és az olyan érzések kerülnek szóba, mint az elhivatottság, szomorúság, veszteség, barátság, vagy a szerelem. Személyesen úgy vélem, hogy egy olyan világban, ahol az emberi test nem „szent” többé, és ahol az „emberiség” fogalma elmosódik, ezek az értékek számítanak.”

Azt is elmondta az olasz Multiplayernek, hogy változó, dinamikus időjárás lesz, hogy úgy érezzük magunkat, hogy mi is fő része vagyunk a városnak már a kezdetek során is. Így szerette volna a CD Projekt RED bemutatni, hogy képesek egy sötét, disztopikus jövőt felépíteni.

Csak aztán nehogy katasztrófa legyen a hype vonat végén… amúgy a Cyberpunk 2077-et újra be fogják mutatni a CD Projekt REDesek a Gamescomon, de ezúttal is kizárólag a sajtónak, zárt ajtók mögött.

Forrás: WCCFTech, Multiplayer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu