Keresés – Eltűnhetsz, de az internet nem felejt

FILMKRITIKA – Furcsa megoldással borították fel a filmes konvenciókat a Keresés című nyomozós thrillerben, amelyben egy kétségbeesett apa nyomoz a lánya eltűnése után: az egész film laptop, okostelefon képernyőkön, illetve népszerű közösségi médiás alkalmazásokon belül (Facebook, Youtube, Twitter, Tumblr stb.) játszódik. Aneesh Chaganty formabontó, ugyanakkor mégis izgalmas, a feszültségteremtés és a történetvezetés terén egyaránt rendkívül jól felépített filmje 2018 nagy meglepetése.

 

Mielőtt Barm Stoker Drakula című regényét elolvastam volna, amely azon kívül, hogy a híres vérszívó alakját megteremtette, azzal az egyéni, 1897-ben viszonylag egyedinek számító eszközzel is bevonult a világirodalom klasszikusai közé, hogy a teljes regény történetét a szereplők másoknak, vagy egymásnak írott levelein keresztül ismerhettük meg.

Több mint 120 évvel később a modernkori technológia révén már nem postai levélben kommunikálunk egymással, hiszen a modern technológia, a közösségi média szó szerint behálózza életünket, ezért az alig 27 éves indiai származású rendező, Aneesh Chaganty ebbe a „formába” öntötte történetét: minden egyes jelenetet, párbeszédet, eseményt egy laptop, vagy okostelefon képernyőjén láthatunk, a legtöbbször közösségi portálok oldalain, chatablakokon, videóhívásokon keresztül.

Ez nem az Ismerős törlése

Nagyon fontos leszögezni, hogy ez nem az Ismerős törlése típusú és színvonalú, olcsó horrortörténet, amely nagyjából ugyanezt a formabontó megoldást használta, ám abban a filmben mindez csupán egyfajta „gimmick” („csali”) volt, Chaganty filmjében viszont ez az eszköz úgy válik a történet szerves részévé, hogy mindeközben az alkotás mindvégig színvonalas marad.

Az rendező igazi bravúrja nem is az a tény, hogy minden esemény laptop, vagy okostelefon képernyőjén játszódik, hanem mindeközben a történetvezetés, a szereplők jellemábrázolása és jellemfejlődése nemhogy nem sérül, hanem épp ellenkezőleg, ettől válik igazán átütő erőjűvé.

Egy rövid email többet elmond, mint egy hosszú párbeszéd…

A sztori eleinte David Kim (John Cho) családja megrázó történetére fókuszál, melynek körülményeit elmentett családi videókon, Google kereséseken, emaileken, digitális naptárbejegyzéseken keresztül ismerhetjük meg. Bár a kissé amatőr színészek alakítása (a főszereplő John Cho-t és talán a nyomozónőt alakító Debra Messinget leszámítva) nem igazán különleges, mégis, e különleges médium és az formabontóan de mégis intelligensen eltálalt jelenetek révén maximálisan elkap a történet, szimpatizálunk David Kimmel, izgulni fogunk, hogy a szintén rendkívül rokonszenves Vick felügyelőnő (Debra Messing) segítségével megtalálják Margot Kimet, David eltűnt lányát, akinek az életét szintén egyre mélyebben, fokozatosan ismerhetjük meg, ahogy más fiatalokkal különféle közösségi médiumokon keresztül videochaten beszélget, de ahogy az apja egyre több információt próbál róla kideríteni, egyszerű emailek, Google keresések, elmentett videók és párbeszédek is fényt derítenek arra, hogy a lánynak milyen a valódi személyisége, mi bántja és milyen a valódi kapcsolata apjával és a környezetével.

Egy kitörölt üzenet pszichológiája

A film igazi bravúrja talán mégis a finom részletekben rejlik, ahogy Aneesh Chaganty azzal az egyszerű tevékenységgel is lelki állapotokat tud ábrázolni, ahogy például David dühös üzenetet küld, aztán mégis visszafogja magát, kitörli és ír egy rövidebb, semlegest, vagy ahogy később egyre mániákusabban próbál lánya után kutatni az elmentett üzeneteken, másokkal folytatott beszélgetéseken, Facebook posztokon keresztül. Chaganty ezáltal rendkívül érzékletesen és finoman ábrázolja azt is, ahogy a közösségi média totálisan áthatja életünket, anélkül, hogy szájbarágósan próbálná ezt külön jelenetek, párbeszédek során elmagyarázni.




Más jelenetek pedig nagyszerűen építik fel a feszültséget, Margot egy rejtélyes, női ismerőse egyszerű ki-belépése egy videochat-ablakba (ahol Margot helyett az apja jelenik meg) több feszültséget teremt, mintha eltorzult hangon, halálfejes avatar küldene egy fenyegető üzenetet (mely közhely legtöbb thrillerre, vagy horrorfilmre jellemző).

Az év nagy meglepetése

A Keresés egy intelligens, történetileg és pszichológiailag is nagyszerűen felépített thriller, ahol nincsenek üldözéses jelenetek, akciók, vagy a műfaj szokásos, megszokott alkotóelemei, mégis, a formabontó képi megoldás ellenére (vagy talán épp azért) az izgalom, a feszültségkeltés, és a karakterek jellemfejlődési is kiválóan épülnek bele a film egészébe.

Pár apró ügyetlenség ront csak az összképen – melyek a film egésze szempontjából elhanyagolhatók, de azért nem lehet nem észrevenni őket. Egy-két jelenet például kicsit suta, színészi játék tekintetében amatőr, vagy épp ellenkezőleg, túlságosan is meg akar felelni a hollywoodi konvencióknak. Ez utóbbi azért is szomorú, mert a Keresés sok tekintetben bátor eltávolodás a hollywoodi trendektől.

Ettől függetlenül, aki igazán színvonalas, korunkat nagyszerűen ábrázoló, egyedi filmes megoldásokat alkalmazó, de azért mégis végig izgalmas nyomozós thrillerre vágyik, az semmiképpen se hagyja ki ezt a filmet.

-BadSector-

Keresés

Rendezés - 8.8
Színészek - 8.4
Történet - 8.2
Látvány/innováció - 8.6
Hangulat - 8.4

8.5

KIVÁLÓ

Ettől függetlenül, aki igazán színvonalas, korunkat nagyszerűen ábrázoló, egyedi filmes megoldásokat alkalmazó, de azért mégis végig izgalmas nyomozós thrillerre vágyik, az semmiképpen se hagyja ki ezt a filmet.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu