Meddig juthat Venom?

MOZI HÍREK – Venom az űrből jön, emberi testet keres magának, és nem kegyelmez.

A Venom (Venom, hazai bemutató: október 4.) az előzetes mérések szerint szinte biztos minden idők legjobb októberi premierjére számíthat az Egyesült Államokban: az eddigi bajnok a 2013-as Gravitáció volt 58 millió dolláros bevétellel, a képregényfilm eredményéit az előzetes mérések viszont pillanatnyilag valahol 65 é 85 millió dollár közé saccolják.

A film főszerepét játszó Tom Hardy nemrég elárulta, hogy három filmre szerződött, így már szinte biztosak lehetünk a folytatásban.

– Szívesen folytatom, mindkét figurát nagy élvezettel játszottam – nyilatkozta a színész, aki ezek szerint Eddie Brockot, az állástalan újságírót, és az ő testéből előbújó szörnyet is alakítja. A film rendezője, Rubin Fleischer talán a várható sikernek köszönheti egy másik nagy örömét: most már biztosnak látszik, hogy januárban leforgathatja első, legendás sikere, a Zombieland folytatását az eredeti színészekkel: Woody Harrelson-nal, Emma Stone-nal, Jesse Eisenberg-gel és Abigail Breslin-nel.

Forrás: IC Press

 

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu