Venom: hány stáblista utáni jelenet várható?

MOZI HÍREK – Ezen a héten kerül a mozikba a Tom Hardy Marvel-antihős film és a rajongók már tűkön ülve várják, hogy a film vajon mennyire lesz jó, illetve, hogy Carnage is szerepel-e majd a filmben. Persze, sokan panaszkodtak, hogy a film csak PG-13 ratinget kapott, de az szinte biztos, hogy ami ebbe a korhatárba belefér, azt kipasszírozzák majd a film készítői – legalább is az eddig trailerkből ez jött lett. Venom igazi sötét és erőszakos karakternek tűnik, hogy a képregény rajongói remélhetőleg nem csalatkoznak majd benne.

És hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljunk: konkrétan két stáblista utáni jelenetet láthatunk majd – ezt onnan tudni, hogy elkezdték már vetíteni sajtóvetítéseken a filmet és ez az információ kiszivárgott. Persze az, hogy mi lesz ezekben a jelenetekben, az nem, viszont az biztosan tudni, hogy mindkét jelenet a stáblista vége után lesz és nem közben, ahogy azt a Marvel-filmeknél eddig tapasztalhattuk. Érdemes tehát türelmesen megvárni, hogy lepörögjön az a stáblista, ha látni akarod mindkettőt.

Tom Hardy egyébként lelkesen promótálja a filmet, állítólag ő személyesen is nagyon várja, hogy a rajongók végre lássák a filmet. Azt hozzá kell tenni, hogy a fanok egy része eléggé szkeptikus, mert az eddig Venom alakítások filmvásznon elég lelombózók voltak és nem mindenki elégedett e filmnek az eddigi trailereivel sem. Hogy végül az optimistáknak, vagy pesszimistáknak lesz igaza, azt szerda kora délután tudhatjátok meg, mert akkorra készül el kritikánk – közvetlenül a sajtóvetítés után!

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu