RETRO – Állandó, őrült akció, pálmafák, „szánsájn”, egy velejéig romlott banánköztársaság, ahol a lázadók és kormánypártiak napi programja, hogy szitává lövik egymást, no és egy „unlikely hero”, aki leginkább Antonio Banderasra hasonlít a Desperados-ból: ezek jellemzik az Avalanche Studios vadonatúj GTA klónját.

 

Talán kicsit csodálkoztok a Just Cause tesztem alcímén, de erről a játékról pontosan ez a gyümölcs jutott eszembe, amit gyerekkoromban a zöldségesek az „igazi” helyett árultak (mivel ugye mi is „szocialista” ország voltunk): a kubai narancs. Bár nem volt annyira zamatos és húsos, mint a „normális” változat, de édes ízére mégis könnyen rá lehetett kapni. Miközben beleharaptunk, éreztük azért, hogy ez csak olcsóbb „másolat”, de azért így is finom volt. Valahol ilyen a Just Cause is…

Viva la Revolucion!

A „kubai” jelző persze stimmel a játék környezetére is. San Esperito hatalmas szigetén járunk, egy valódi banánköztársaságban, amely mellett a Kubához hasonló országok a demokrácia csúcsának számítanak. San Esperito államformája igazi idillikus katonai diktatúra, vezetője, Salvador Mendoza – az „el presidente” – a helyi milícia bevetésével véres kézzel számol le az ellenállókkal, akik persze ugyanolyan vehemenciával mészárolják le a katonaságot, szóval egyfolytában dúl a revoluzion. Ha ez még nem lenne elég, akkor a rivális drogkartellek is szünet nélkül gyilkolják egymást, úgyhogy az egész szigeten állandó tűzharcok, robbanások, öldöklések folynak.

A játék főszereplője Rico Rodriguez, egy szigorúan piszkos CIA ügynök és mellesleg kiköpött Antonio Banderas. Hősünk feladata, hogy minden áron megdöntse Salvador Mendoza kormányát, ezért be kell épülnie a gerillák és helyi bandák közé – az elég vázlatos, inkább az akciónak teret hagyó sztori leginkább a Desperados 2-t idézi.

Hősünket két másik beépített ügynök istápolja: Sheldon, egy rikító Hawaiinget viselő helyi fickó és a csinibaba (nevess reám) Kane, akinek annak idején valami kis zaftos afférja lehetett Rico-val, melynek csúnyán záródhatott, ugyanis hősünk érkezésekor a nő gyengéd érzelmeit egy kiadós mafláson keresztül osztja meg a snájdig CIA ügynökkel. A küldetéseket felvezető sztori ezek után egyre érdektelenebbé válik, úgyhogy őszintén szólva nem is nagyon figyeltem rá, inkább a kőkemény akcióra koncentráltam.

Pistolero!

Abból ugyanis van aztán dögivel! Rico-val mindjárt az elején egy ejtőernyővel érkezünk, de bármikor átválthatunk szabadesésre, aztán akármikor… vissza a kinyitott ernyőre… Már ebből is látszik, hogy a játék akkora pofonokat osztogat a realizmusnak, hogy ehhez képest szavunk sem lehet ahhoz a jelenethez, amikor James Bond röptében kapja el a zuhanó repülőt a Goldeneye-ban, pedig azért az is igen érdekes volt…

Ez a zuhanós attrakció azonban még semmi azokhoz a trükkökhöz képest, amelyekre Rico még képes. Ha például motorozunk, akkor kinyithatjuk az ejtőernyőt és a kormányt elengedve siklórepülősdit játszhatunk a levegőben. (Ennek ugyan én személy szerint nem sok értelmét láttam, mert ritkán volt rá szükség, de tény, hogy nagyon látványos ilyenkor a szigeten átlibbenni.)

Másik ilyen trükk az a kaszkadőrmutatvány, amely a hetvenes években dívott a különféle Clint Eastwood filmekben, vagy más hasonszőrű krimikben, tévésorozatokban: miközben vezetünk egy járművet, a tetejére, vagy a hátsó raktérbe ugorhatunk. Ilyenkor elveszítjük az irányítást a járgány felett, viszont átpattanhatunk egy másik verda tetejére, vagy akár… (kapaszkodjatok, ezt most nem fogjátok kitalálni…) ismét kinyithatjátok az ejtőernyőt egy kis repkedés erejéig.

Wowság… Később a főnökségtől kapunk egy grapling gunt is, amellyel bármikor egy mozgó járgányhoz csatlakozva és az ejtőernyőt kinyitva (hehe) szárnyalhatunk a levegőben. A legextrémebb megoldás pedig, hogy ezzel a cuccal még repülőket, vagy helikoptereket is elrabolhatunk repülés közben. Hősünk természetesen nemcsak a fizika törvényeire hány fittyet, hanem a helikopter hátsó légcsavarjára is, mely csöppet sem zavarja, miközben bemászik a fülkébe…

Banditos!

Az eszement kaszkadőrmutatványokat leszámítva a Just Cause egy elég mezei GTA klón: itt is a legváltozatosabb járgányokat lophatjuk el, legyen szó akár két, vagy négy kerékről, vagy esetleg a levegőben közlekedő helikopterekről, repülőkről. Nagyon hiányzik viszont a Rockstar játékokra jellemző humor, csavaros sztori, illetve a jól kitalált küldetések. Hősünk legfőbb célja, hogy Salvador Mendoza uralmát megtörje a szigeten, az ehhez kapcsolódó missziók láttán azonban nem igazán fognak a Mission Impossible sorozat készítői „Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe!” kiáltással a homlokukra csapni.

A rendkívül „kreatív” feladatok között a „nyírd ki ezt a fickót”, „lopd el a szupertitkos terveket”, „robbantsd fel az épületet” típusúakat találunk – még szerencse, hogy a legtöbbjükhöz valamilyen nyaktörő akcióra van szükségünk. Amilyen fantáziátlanok a főküldetések, olyan kevés van belőlük: hacsak ezekre koncentrálunk, akkor a játékot öt-hat óra alatt olyan lazán ki lehet végezni, mint egy kubai forradalmárt.

A főküldetések mellett persze rengeteg tennivaló akad még a szigeten, amelyek egy ideig relatíve szórakoztatóak. A szigeten a gerillák és a Riojas drogbandákat segítve különböző katonai támaszpontokat foglalhatunk el, ilyenkor pedig újabb mentési pontokhoz, később esetleg fegyverekhez, járművekhez juthatunk. Ezek rendkívül hasznosak, de mivel egy idő után ez a bázis-foglalósdi borzasztóan repetitív: a sokadik ilyennél már a legkitartóbb Serious Sam fan is iszonyúan unatkozni fog. Hol vannak már a Vice City-ben található vicces almissziók, ahol például drogot kellett árulni a fagylaltos kocsival? Hüpp…

Magnifico!

A játék legnagyobb erénye kétségkívül San Esperito fantasztikus látványvilága, amely kicsit a Far Cry-ra emlékeztet (bár annyira persze nem kidolgozott). Az egzotikus környezetet gyönyörű effektekkel sikerült tálalni: fantasztikusan tükröződő vízfelület, sűrű dzsungel, pálmafák, havai, emellett pedig hab a tortán, hogy ez az éden egyszer sem töltöget, miközben keresztül kasul bejárjuk a szigetet.

Sajnos a pazar látványnak ára van – nem, ezúttal nem a gépigényre gondolok, mert az meglepően baráti: nálam a legbrutálisabb felbontáson még csak meg sem riccent a játék – hanem arra, hogy a játék fizikája eléggé primitív. Ezt különösen a járművek irányításakor, borulásakor figyelhetjük meg: mintha műanyagból lenne mindegyik. Nem túl kidolgozottak a különféle karakterek sem – igaz, a konzolos hangulat és játékmenet, illetve az egész stílus miatt ez valahogy annyira nem zavaró.

Szódával, narancslével, és tequilával elmegy

Az FPS-ekkel, lopakodós játékokkal és második világháborús stratégiákkal teletömött – időnként kicsit száraz – PC-s játékvilágból szerintem egy ideje már hiányzott egy ilyen piff-puff, dirr-durr extravaganza. A Just Cause ugyan nem lesz az a játék, amelyről évek múlva is révedő szemekkel és nosztalgiától megbicsakló hangon beszélünk majd, de azért jól el lehet vele ökörködni néhány délutánt. Vamos!

-BadSector-[2006]

---

Kiadó: Eidos Interactive

Fejlesztő: Avalanche Studios

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2006