Ancestors: The Humankind Odyssey: felfedezés mindenekelőtt [VIDEO]

Patrice Désilets (Assassin’s Creed-alkotó!) új játéka is lassan készül a Panache Digital Gamesnél.

Három bevezető trailerrel készülnek a fejlesztők, hogy a legalapvetőbb túlélési képességeket, illetve a számunkra igazán veszélyes lényeket bemutathassák számunkra – ne feledjük, az Ancestors: The Humankind Odyssey története a neogén Afrikában fog kezdődni, mégpedig tíz millió évvel ezelőtt, az emberiség evolúciójának kezdetén!

Emiatt is izgalmas elképzelés Désilets új projektje, amit azért már eléggé régen (még 2015 folyamán…) jelentett be, és komolyabban először a tavalyi The Game Awards során láthattuk. A következő hetek során érkezik a másik két videó is, amikről természetesen be is fogunk számolni – a Take-Two Private Division ágazata által kiadni tervezett játék ugyanis nem tűnik badarságnak! (Ez az ágazat lesz felelős a már Microsoft kötelékébe tartozó Obsidian The Outer Worldsének kiadásáért is.)

Az Ancestors: The Humankind Odyssey valamikor 2019 folyamán fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. A PC-vel kapcsolatban itt még gyorsan megjegyezzük, hogy a trailer láttán – nincs benne Steam logó… – biztos, hogy ez a játék is egy évig exkluzív lesz az Epic Games Store-on, ami a The Outer Worlds után nem meglepő (de tény, hogy itt legalább a Microsoft beleszólt, és a Microsoft Store-on is elérhető lesz az a játék). Az Epic terjeszkedése tehát folytatódik…

Forrás: Gamergen

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu