Milyen lehetett volna eredetileg a Dragon Age 4?

A The Game Awardson bemutatott teaser mögött állítólag már nem az a játékkoncepció áll, amit eredetileg szeretett volna a BioWare…

A Kotaku az Anthem fejlesztése után a Dragon Age 4-gyel kapcsolatba is közzétett egy részletes beszámolót. Ugye ha nem felejtettük el, akkor decemberben a The Game Awardson volt egy teaser, ahol bár nem bukkant fel a Dragon Age név, ez már arra a franchise-ra utalt, csak mivel korai fejlesztésű még a játék, nem nevezték nevén a fejlesztők azt.

Miért? Mert állítólag 2017 októbere során rebootolták a Dragon Age 4 fejlesztését. Addig egy kis csapat felügyelte a fejlesztést. A kreatív rendező Marc Laidlaw (aki ugye lelépett a BioWare-től – rá még visszatérünk) volt, és Mark Darrah, a felelős producer volt a jobbkeze, hogy a Dragon Age: Inquisition Trespasser DLC-je után elkezdhesse a munkálatokat az új projekten, aminek Joplin kódnevet adtak.

A Kotakunak nyilatkozott fejlesztők szerint egy, az Inquisitionnél kisebb méretű játékról volt szó a törölt koncepcióban, hogy végre jó lépéseket tehessen a BioWare. A fejlesztéshez az Inquisitionben használt eszközöket frissítették fel, és a játékban nagy hangsúlyt kapott volna a játékos és annak döntései. Minden cselekedetnek lett volna következménye! A karakterünk egy kémcsoport vezetője lett volna Tevinter Imperiumban, és többféleképpen végrehajthattuk volna a rablásokat az őrök lefizetésétől kezdve az ő befűzésükön át a Rambo-módszerig (mindenkit kiiktatni, aki az utunkba került).

A BioWare viszont nem akart mindegyik forgatókönyvhöz és megközelítéshez jeleneteket készíteni, és emiatt a játék mechanikájába építve oldotta volna meg a csapat ezeket (tehát gépi animációk lehettek volna). 2017 októberében le kellett állítani a fejlesztést viszont. Miért? Mass Effect: Andromeda. Aztán az Anthem fejlesztése során is erre került sor, de itt végül törölve lett a projekt – és emiatt távozott Laidlaw a BioWare-től, és pont ez volt az indoka annak, hogy több veterán is követte őt!

Az Electronic Arts is említésre kerül – állítólag a kiadó itt is erőltette a játék-mint-szolgáltatás (Games-as-a-Service, GaaS) módszert, amit a Battlefield V is használ például. Emiatt is lehetséges az, hogy a BioWare-en belül a tervezői prioritások is megváltoztak. Jajj. Tehát lehetséges, hogy erősen online fókuszú, az Anthemhez hasonló játékmenetű lehet a rebootolt Dragon Age 4. (Ennek jelenleg Morrison a kódneve.)

Ha ez igaz, akkor csak fogjuk a fejünket – mibe, hogy a BioWare itt is majd publikál egy tiltakozó posztot, aztán majd egy belsős emailben ez is szóba kerül? Ez volt az Anthem esetében is….

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu