„Különleges szósszal” készül a PlayStation 5!

Ezt nem mi mondjuk hasraütésszerűen, hanem Lisa Su mondta – ő pedig az AMD vezérigazgatójaként azért tud egyet s mást már a next-gen konzolokról, így a még mindig hivstalosan PlayStation 5-nek NEM nevezett Sony konzolról is.

Su Jim Cramerrel a CNBC-n beszélt az AMD üzleti évéről (ami szerinte növekedő tendenciát fog bemutatni). Nézzük, mit is mondott, ami minket is érint közvetlenül: „Igazán megtiszteltnek és büszkének érezzük magunkat, hogy a Sony következő generációs PlayStationjének részesei lehetünk. Ez egy igazán hosszú partneri kapcsolat velük. Mi imádjuk a videojátékokat. Úgy véljük, hogy a játékok egy igazán jó, világi növekedést felmutató piaccal rendelkeznek. Azt csináltuk a Sony-val, hogy igazán felépítettünk valamit az ő applikációjuknak, az ő… különleges szószuknak. Ez nagy megtiszteltetés nekünk. Igazán izgatottak vagyunk afelől, amit a következő generációs PlayStation tudni fog, és őrülünk, hogy részese vagyunk!”

Persze Su nem mondta el pontosan, hogy miről is lehet szó, de nekünk van egy hirtelen tippünk ezzel kapcsolatban. Korábban írtunk arról, hogy a Sony egyik szabadalma szerint visszamenőleges támogatással rendelkezhet a next-gen PlayStation. Ezt megerősítették a PlayStation 4-gyel, de a korábbi generációk is támogatottak lehetnek úgy, hogy a konzol processzora (AMD Ryzen 2 Zen CPU lesz ez) ellenőrzi, hogy a játék milyen generációs, és ettől függően módosít beállításokat, opciókat, akár grafikai dolgokat a futtatás érdekében. Persze ez csak egy felvetés, de ehhez ugye kell egy AMD-s proci (és egy AMD-s GPU, ami elvileg a Navi lesz).

Tegnap pont arról volt szó, hogy a PlayStation 5 fejlesztőkészlete egy igazán izmos GPU-val jött, ami 13 TFLOPS teljesítményt tud. Nos, az a pletykált next-gen, és erősebb Xbox konzolnál is több lehet (de a redmondiak felől nem hallottunk még a devkitekről, úgyhogy itt még ki tudja, mi lehet), úgyhogy a különleges szósz jól jöhet a next-gen PlayStation konzolnak, ami 2020 vége felé kerülhet a boltokba.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu