Egy halom új részlet a Final Fantasy VII Remake-ről? Hamarosan demó érkezik?!

A Redditen valaki hatalmas szivárgást ejthetett meg a már majdnem négy éve bejelentett Final Fantasy VII Remake-ről.

A szivárgás szerint a játék két részre lesz bontva – az első rész ott ér véget, amikor Aerith a vízben meghal, ekkor feketére sötétedik a kép, és innek folytatódik majd a játék. Majdnem minden fegyverben mutatva lesz a materia (az anyag), és a fegyverünk ott lesz pl. Cloud hátán, tehát ha cserélünk, akkor az aktív fegyverünk lesz a karakterünk hátán. Több fegyvernek eltérő nehéz támadása lesz a háromszöggel, ami nem fog ATB-be (active time battle – a játékban ez mondhatni a csík, amit ki kell várni, hogy cselekedhessünk az adott karakterünkkel) kerülni. Ezeket sima támadások után vethetjük be – a nagy sebzést a kombót befejező mozdulatok hozzák, de ott van a Limit Break is, amivel még többet sebezhetünk. A mágiahasználat MP-t (manát) ÉS ATB-t is igényelni fog, igaz, ebből több csíkunk lehet később. A summonok (megidézhető állatok/karakterek) többnyire jelenet formájában bukkannak fel – egy újonc, Amarok farkas formájában a sebzésen túl darkness-t is az ellenfelek képébe vág, úgyhogy ha nem bírják a sötétséget, még többet sebződnek. A State of Playen mutatott HP még csak fejlesztőknek szánt formátumban tűnt fel, az még változni fog.

A játék (amúgy nyílt) világának a térképe majdnem egybefüggő. Lesznek „zónák”, illetve közlekedésre szánt utak és egyéb eszközök is (pl. Tiny Bronco, kisebb vízbe be lehet menni vele, illetve a Chocobók). Minden város élettel teli lesz, és indok lesz amögött, hogy az adott lokáció miért olyan, amilyen – egyediek lesznek, na. (Cosmo Canyon: porviharok, Upper Junon: katonai bázis, Midgar: utcákkal teli város…) Sephiroth a Kalm flashback jelenetig nem nagyon mutatja meg magát (addig pl. csak beszélni halljuk Cloud összeomlós jelenetei során). Sok ellenfél áttervezésre került, de ismerősek maradhatnak azoknak, akik játszottak az eredetivel, de lesz pár, ami kimarad (pl. szellemek nem lesznek a vonatos területen).

A Shin-Ra főhadiszállásnak nem lesz annyi emelete, mint eredetileg, de több tennivaló lesz emeletenként. Tifa át lett tervezve (arcilag Advent Children, kosztümileg hasonló az eredetihez, de nyugatiasabb lett, kesztyűjén pedig az adott materia feltűnik). Cait Sith kiejtése „Ket”-re módosult, harci stílusa még inkább közelharci, limit breakre több csíkja van, kinézetileg nem nagyon változott. Red XIII-ból vannak klónok (Cobalt XIV, Indigo XV), akikez a Shin-Ra főhadiszálláson le kell győznünk, hogy csatlakozzon hozzánk. Cid nem dohányzik a képünkbe, de lesznek erre utaló jelek, Sherával pedig kevésbé lesz agresszív. Yuffie és Vincent már nem opcionális: egy adott ponttól kötelezőek lesznek (Yuffie-t pl. a Rocket Town előtt megkapjuk). Cloud egy jelenetben parókát és női ruhát visel, de itt is lesz kisötétítés, amikor ebbe és ebből vetkőzik.

A Golden Saucernek lesznek olyan játékai, amik alapból nem lesznek elérhetőek (egy későbbi sztori küldetés újrajátszását takarják), de pár alapból elérhető lesz – a cél az, hogy nagyobbnak érződjön, és hogy kisebb szünetként szolgáljon a sztoritól, aminek később része lesz. A Honey Bee-be való bejutáshoz GIL kell majd tagságkártya helyett, a guggolós minijáték pedig visszatér.

Nos és akkor innentől jön a lényeg (aki már elklikkelt, az így járt!): az E3-ra terveznek egy játszható demót, amihez PlayStation Plus-előfizetés szükséges, de lesz egy kiállított demó is (tehát a Sony egy másik rendezvénnyel készülhet…?), és mindkét epizód ára 60 dollár/euró lesz, tehát egyenként jó 20 ezer forint lesz, ami drága. Már elvileg az előrendelésre készülnek az értékesítők, tehát az első rész az év vége felé akár meg is jelenhet.

Persze ez mind meg nem erősített…

Forrás: Gearnuke

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu