Remek funkciót emel át a The Witcherből a Cyberpunk 2077!

Geralt kalandjaiban volt egy olyan funkció, ami a CD Projekt RED következő játékában, a Cyberpunk 2077-ben  is fel fog tűnni – és nem is rossz ötlet ez.

A funckió nem más, mint a szép szóra hozzánk guruló (de repülni számunkra nem képes!) autó. „Lényegében, mivel mesterséges intelligenciával vannak ezek az autók felszerelve, ha hívod őket, láthatod, hogy a kocsi feléd tart. Láthatod, ahogy a motor is megérkezik. Bárhol otthagyhatod őket – el tud menni magától valahová, csak hívnod kell. A mesterséges intelligencia beindítja, odagurul, majd megvár téged,” mondta Pawel Sasko, a játék vezető küldetéstervezője a VG247-nek.

Sasko még elárulta azt is, hogy gyűjthetjük is majd a járgányokat, hogy azokat egy garázsba elhelyezzük – az egyik lesz közülük a fő gépjárművünk, ami majd füttyszóra (képletesen szólva persze…) ugrik majd. (Vagy gurul. Mi meg begurulunk, ha közben meghalunk.) Elvileg sok jármű lesz a játékban.

Miles Tost, a senior pályatervező pedig a GamerHubTV-nek ezt nyilatkozta a lehetséges next-gen megjelenésről: „Megnézzük [a következő generációs konzolokat], és talán azt mondjuk, hogy talán. De jelenleg nincs az érdeklődési körünkben ez a téma. Persze, figyelemmel követjük, hogy mi történik a játékiparban, mivel részei vagyunk, és mindig előre kell gondolkodnunk. De ezzel egyidőben egy olyan stúdió vagyunk, ami a jelenlegi munkánkra koncentrál. Emiatt a teljes figyelmünk a jelenlegi generációs konzolokra [PlayStation 4, Xbox One] és PC-re összpontosul. Ki tudja? Talán ha eljön az ideje, talán [támogatjuk a next-gen platformokat is], de amíg nem jön ki 2020 áprilisában a Cyberpunk 2077, dolgunk van. És amit eddig hallottam, az Xbox 2020 végére tervezik. Szóval számunkra nem olyan fontos, mivel jóval a játék kiadása után fog csak érkezni.” Szóval nem zárja ki a cross-gen lehetőségét. (Erről volt már szó amúgy is korábban.)

A Cyberpunk 2077 2020. április 16-án érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Forrás: PCGamer, GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu