Rengeteg játékötlete van az Assassin’s Creed alkotójának!

Patrice Désilets, az Assassin’s Creed alkotója nagyon sok elképzeléssel, játékötlettel rendelkezik – erről is beszélt a Gamesindustrynak adott interjújában.

Désilets utolsó játéka 2010-ben volt, még a Ubisoftnál. Ez az Assassin’s Creed: Brotherhood volt. Azóta már egy saját stúdiója van, a Panache Digital Games (és itt nem is dolgoznak olyan sokan – mindössze 35 főből áll a stúdió, ami napjainkban nagyon kevés!), ami a Take-Two új indie kiadó ágazatával, a Private Divisionnel közösen dolgozik az Ancestors: The Humankind Odyssey-n, amiben a túlélés lesz a cél. Van egy másik projekt is a fiókban, amit a Ubisofttól Désilets peres úton szerzett vissza: az 1666: Amsterdam is a múltban játszódik majd, ha lehetősége lesz ezen dolgoznia.

„A Panachenek van egy másik IP-je, ami 1666 Amsterdam névre hallgat – ezt egyszer meg fogjuk csinálni. Ez a bennünk levő ördögről szól – mi mind jófiúk vagyunk, de néha nem, és miért van az, hogy ez megtörténik? Ez egy nemzetközi téma, és a mi kultúránkban is ott van az ördögi szimbólum, amit egyszer meg szeretnék támadni, és ezt a játékot a Panache egyszer meg fogja csinálni. De van egy saját ötletportfólióm, és nem mindegyik játszódik a múltban. Egyszer biztosan egy olyan játékot kell alkotnunk, ami a jövőben játszódik, vagy egy fantasy területen… esetleg a valóságban. Van egy olyan játékötletem, ami igazán pontosan arról szól, ami az apámmal történt. Az apám a Haitit 2010-ben sújtó földrengés túlélője, és ennek a történetét egyszer elő szeretném adni.

A csapaton belül az az elfogadott, hogy ha a játék jó, akkor az az ő eredményük, viszont ha sz*r, akkor az az én hibám. Emiatt én hozom meg a döntéseket. A Panache nem demokratikus, de nyílt vagyok a párbeszédre, azt mondván, hogy alkossuk meg a játékot közösen,” mondta Désilets.

Remélhetőleg képes lesz a csapat egyszerre több játékon is dolgozni, de ehhez bővíteniük kell majd. A földrengéses játékötletre kíváncsiak lennénk!

Forrás: GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu