A Shenmue III eladásain múlik a franchise jövője

Yu Suzuki, a Shenmue sorozat atyja korábban is mondta már, hogy jóval több részre tervezte meg a franchise-ot (a minimum öt – erről négy éve beszélt a Redditen), és a harmadik rész, ami ugye anno a Kickstarteren menetelt egy nagyot (több mint hat millió dollárt sikerült összekalapozni) 2015-ben (majd halasztásra került többször is, illetve sikerült felidegesítenie a PC-s verzióra befizetőket, amikor is a Steam helyett úgy döntött a Ys Net a Deep Silverrel közösen, hogy a kiadó által obligát módon használt Denuvo alkalmazása mellett az Epic Games Store-ra költöztetik a játékot, holott 2015-ben még a Steam-kódok ígérete volt a téma, az EGS pedig nem létezett), még messze nem nevezhető a Shenmue végének. Suzuki sem tekinti annak.

„Ha a Shenmue III jól fogy, akkor könnyebb dolgunk lesz [a Shenmue IV megvalósításával kapcsolatban], de úgy gondolom, hogy inkább azon fog múlni, hogy milyen partnereket sikerül szereznünk hozzá. De igen, valami történet a [Shenmue] intellektuális tulajdonával [IP-jével] kapcsolatban. Ám mivel az IP a SEGA birtokában van, együtt kellene dolgoznom velük. Egy speciális konzultánsként dolgozom nekik, de beszélnem kell velük erről,” mondta a VGC-nek Suzuki. Az interjúban megkérdezte még a VGC tőle, hogy szeretne-e két korábbi IP-n is dolgozni, ami a SEGÁnál hozzá köthető volt (Virtua Fighter, illetve Out Run), és pozitív választ adott erre a kérdésre Suzuki. (Mondjuk az Outrunból érdekes elképzelés lenne valami újat csinálni – a Coast 2 Coast 2006 tavaszán igencsak kellemes játék volt.)

A Shenmue III – sokszori halasztás után – november 19-én fog megjelenni PlayStation 4-re és PC-re. PC-n Epic Games Store exkluzivitás van, így a Steamen nem láthatjuk még a régóta várt Dreamcastes játékok folytatását. (Amúgy Suzukiék okosan bekasszíroztak egy kis pénzt az első két játék újrakiadásáról PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n.)

Forrás: VGC

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu