Tovább gyűrűzik a Quantic Dream problémája: a bírság ellenére sincs még vége

A közel két éve kirobbant Quantic Dream-ügy folytatódik.

2018 januárjában arról volt szó, hogy a francia Quantic Dream stúdió alkalmazottjairól 18+-as képek szivárogtak ki, és azt hallottuk, hogy a munkahelyi viselkedés nem volt valami megfelelő, és a környezet nem volt tökéletes az alkalmazottaknak. A stúdió vezetősége elutasította ezeket a vádakat, majd azzal fenyegetőztek, hogy beperlik a francia publikációkat, akik kirobbantották az ügyet. Azóta a Quantic Dream legalább egy, ezzel kapcsolatos pert bukott már, és több korábbi alkalmazott is fellépett a stúdió ellen: szexista, homofób és rasszista megnyilvánulásokat idéztek az ex-Quamtic Dreamesek a mostanában multiplatformmá váló stúdióval szemben, nem beszélve a kényszerített túlórákról.

A ResetErán az olvasható, hogy a legújabb ítélet szerint a stúdiónak ötezer eurót (kb. 1,65 millió forintot) kell fizetnie a korábbi informatikai menedzserének kártérítésként, továbbá kétezer eurót (660 ezer forintot) a jogi költségek miatt fizetnie kell. A november 21-én meghozott ítéletet a hétvégén hozta a nyilvánosságra a francia média, és abból egy idézet lefordításra került angolra a ResetErán, amit mi továbbfordítunk magyarra:

„Az ügyeknek még nincs végük, mert ugyanaz az IT-s menedzser fellebbezett egy másik megszégyenítő fotómontázs ellen, ami nem volt az első ítéletbe belevéve. Eközben a Quantic Dream fellebbezett a korábbi IT-s menedzserük ellen, mert szerintük belsős adatokat lopott el a felmondása előtt. Meg kell jegyezni, hogy a Quantic Dream becsületsértés miatt feljelentette a Mediapartot és a LeMonde-ot, a két újságot, amik először tudósítottak az ügyről már több mint egy éve.”

Eközben a Mediapart (nahát, pont az egyik érintett publikáció…) arról ír, hogy a média elleni ügy december 5-én és 6-án kerül feldolgozásra, és azt is megemlítették, hogy a pereskedésben nem érintett képben az informatikai ex-alkalmazott harisnyatartót viselt, Hitler-bajsza volt, illetve azt a bizonyos karlendítést is csinálta. (Miket meg nem lehet csinálni a Photoshoppal…)

Úgyhogy a Quantic Dreamben (akik még nem nyilatkoztak erről) kérdéses, hogy mennyire kellemes az ott dolgozás. Ezek láttán nem biztos, hogy korrekt körülmények vannak.

Forrás: PSL, JVL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu