Children of Morta: megsértette az iráni indie fantasy szerepjáték az Iszlámot [VIDEO]

A Children of Morta című, PC-re és konzolokra is tavaly megjelent rogue-lite játék készítőinek bíróság előtt kell felelniük a „kegyeletsértésért”.

2019 egyik legjobb indie játéka volt a Children of Morta, ám saját hazájukban, Iránban, a hatóságok nem értékelik túlzottan pozitív fényben ezt a tényt, annál inkább csaptak le a vallási értékeket erősen támogató törvény szigorával erre a retro stílusú játékra, így már az is biztos, hogy bíróság elé állítják őket.

A Dead Mage nevű fejlesztőcsapat, amely Iránban dolgozik, a közösségi hálózatokon keresztül osztotta meg a bírósági végzést, amely a következő a „szörnyű gaztettekkel” vádolja a csapatot: női karaktereket láthatunk a játékban az arcukat eltakaró csador nélkül, nem dicsőítik benne Allahot, mágiát használnak, hogy démonok ellen harcoljanak, sőt (most tessék kapaszkodni!) még TÁNCOLNAK is a játékban!

„A Morális Biztonsági Rendőrség hívatott minket, mert panaszt tettek a Children of Morta című videojátékunkra.” – nyilatkozta a Dead Mage csapata. „A következő lépés az, hogy bíróság elé kell mennünk.” – tette hozzá a játék egyik fejlesztője, de ezt a posztját már gyorsan törölte utána.

Egyelőre semmi egyebet sem lehet még tudni az ügyről, vagy a várható következményekről. Az valószínű, hogy az országban most kifejezetten szigorúan veszik a nyugati kultúrához bármilyen módon köthető, hasonló ügyeket, hiszen Donald Trump, az USA elnöke parancsára nemrég gyilkolták meg drónokkal Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát, más szóval Irán titkosszolgálatának főnökét. A gyilkosságért „könyörtelen bosszút ígért” Irán és bár ennek az ártatlan videojátéknak nyilván semmi köze az egészhez, de ilyen politikai hangulatban minden ilyen ügyből példát statuálhatnak.

A Dead Mage egyébként az eladások terén is nagyon jól szerepelt és pár napja azt is megerősítették, hogy új ingyenes tartalommal is bővítik 2020-ban a játékot. A Children of Morta trailerét lent láthatjátok.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu