The Last of Us Part II: a rendező nagy ígérete

A Naughty Dog mindent belead a PlayStation 4 egyik utolsó exkluzívjába, a The Last of Us Part II-be  (igaz, hallottuk már róla, hogy PlayStation 5-re is készül…).

„Nos, itt egy alku: maradjatok továbbra is mind belevaló rajongók, és mi keményen fogunk dolgozni, hogy remek játékokat alkothassunk, amik révén büszkének érezhessétek magatokat,” írta Neil Druckmann, a The Last of Us Part II rendezője a Twitteren. Ezt el is várhatjuk tőlük, ugyanis korábban arról volt szó, hogy februárban fog Ellie és Joel története folytatódni, de aztán a Sony és a Naughty Dog inkább kitolta májusra a rajtot. (Emlékeztetőképp: a The Last of Us Part II május 29-én, pénteken fog megjelenni, kizárólag PlayStation 4-re… de ha a pletykák szerint a februári PlayStation 5-rendezvényen ezt a játékot használja a Sony a PS5 bemutatására, akkor next-gen változatra is számíthatunk belőle…)

Amúgy Druckmann nem véletlenül írta ezt – a PlayStation Blogon olvasható az évtized legjobb 20 játékának összesített listája. Mivel közönségszavazás volt ez, így nem egy zsűri döntött a listáról, hanem azok, akik vették a lapot és bemondták, hogy szerintük mik voltak a 2010-2019-es időszak legjobb alkotásai. És az első helyet a The Last of Us vitte el! A 2013 nyarán megjelent PlayStation 3-exkluzív egy év múlva Remastered kiadásban PlayStation 4-re is megjelent, így a jelenlegi generációs PlayStation konzollal rendelkezők is átélhették a kalandokat. De nézzük a top 20-as listát, amin így PlayStation 3-as játékok is találhatók!

  1.         The Last of Us
  2.         God of War
  3.         The Witcher 3: Wild Hunt
  4.         Grand Theft Auto V
  5.         Red Dead Redemption 2
  6.         The Elder Scrolls V: Skyrim
  7.         Horizon Zero Dawn
  8.         Bloodborne
  9.         Uncharted 4: A Thief’s End
  10. Marvel’s Spider-Man
  11. Persona 5
  12. Dark Souls
  13. Call of Duty: Black Ops II
  14. NieR: Automata
  15. Death Stranding
  16. Red Dead Redemption
  17. Mass Effect 2
  18. Fortnite
  19. Batman: Arkham City
  20. Resident Evil 2

 

Gratulálunk a nyerteseknek, de azért megkérdőjeleznénk a Fortnite 18. helyét. Azért az nem olyan maradandó játék, mint például az eggyel előtte álló Mass Effect 2…

Forrás: DualShockers, DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu