Nem csak játékokkal szeretne foglalkozni Hideo Kojima

Hideo Kojima már egy veterán a játékiparban, így érthető, ha másfele is kacsintgat.

A DualShockersen olvasható a japán Famitsu magazinnak adott Kojima Productions-interjú, és ebben van pár érdekesség, amit érdemes megemlítenünk. A mikrofon mögé Kojima mellett Yoji Shinkawa állt – utóbbi karakterek tervezésével foglalkozik a japán stúdióban. A két illető arról beszélt, hogy mit kívánnak csinálni a Death Stranding után (itt azért megemlítenénk, hogy a PC portra még várni kell kb. négy hónapot – a nyár elejére tervezik a rajtot).

Kojima és Shinkawa is azt válaszolta, hogy szeretnének egy mangán is dolgozni. Kojima felhasználná egy filmhez Shinkawa dizájnjait, és egy anime kivitelezésében is reménykedik, hogy így kollégája készíthessen pár mechás tervet. (Mivel Yoji Shinkawa a Metal Gear-sorozatban is erősen közreműködött, lenne benne tapasztalata…) A filmes vonulatot novemberben már hallottuk – akkor Kojima a BBC-nek elmondta, hogy a filmgyártás felé is nyit a Kojima Productions.

A Kojima Productions több játékon is dolgozik egyszerre. Ezek közül az egyik egy „nagy” játék, állítja Kojima. (Ha nem a Death Stranding folytatása ez, akkor az állítólagos horrorjáték lehet.) Itt jön a meglepetés: Hideo Kojima kisebb, epizodikus, továbbá kizárólag digitálisan elérhető játékokat is készíteni szeretne. (Nocsak: a Telltale korábbi elképzelése kihatott a japán fejlesztőkre is? És ez gyanús időzítés – állítólag a Konami a Silent Hillből szeretett volna valamilyen kisebb, epizódokra bontott játékot…)

Úgyhogy több médium felé is nyitni szeretne a japán géniusz. A filmeken túl másban is meg szeretné mérettetni magát, ami ellen senkinek sem lehet kifogása. A Metal Gear mellett majdnem három évtizedet húzott le Hideo Kojima a Konamitól való távozása előtt, és a Death Stranding az első, Konamitól független alkotása volt. Egy Death Stranding anime érdekes lenne, bár azért megnéznénk, hogy a színészek közül (pl. Norman Reedus) ki adná a hangját a feldolgozáshoz.

Forrás: VG247

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu