Születésnap és kiadói tervek: önállósodik a Quantic Dream

A Quantic Dream francia stúdió már 23 éves, és a csapat a PlatinumGames példáját szeretné követni.

A Quantic Dream egy blogposztban közölt pár új információt. Szerintük most már olyan helyzetben van a csapat, hogy képes önállóan is kiadni játékokat. Ez az újítás teljes szabadságot biztosít a francia csapatnak, és a következő generációs platformok (PlayStation 5, Xbox Series X) technológiai és stratégiai lehetőségeit így képesek lesznek kiaknázni. Más fejlesztőknek is segíthetnek fejlesztési vagy anyagi támogatással. Eredeti projekteket kívánnak segíteni, hogy több fejlesztő is minőségi, földrengető élményeket készíthessen a Quantic Dream közreműködésével.

Ez nem csak evolúció David Cage-éknek; saját bevallásuk szerint is ez egy átalakulás. Ezzel akarják a szabadságukat és függetlenségüket megőrizni, és ezeknek köszönhetően még nagyratörőbb projekkel foglalkozhatnak, nagyobb kihívásokkal is farkasszemet nézhetnek, és olyan dolgokat is megvalósíthassanak, amikre senki gondolna. „A Quantic Dream soha nem lesz csak egy új stúdió.” – meg akarják őrizni a szenvedélyüket, és azt az elképzelésüket, hogy másfajta játékokat készítsenek.

Úgy fogalmaztak a posztjukban, hogy nem csak önkiadást szeretnének, hanem ők publikálhatják más fejlesztők alkotásait is. Ez persze nem tűnik még hivatalosnak, és részleteket sem tudunk, úgyhogy ez még tényleg csak találgatás. Az viszont nem, ami tavaly januárban történt. Akkor ugyanis egy bizonyos NetEase kisebbségi részesedést szerzett a cégben, hogy „erősíthesse a nemzetközi, online játékok fejlesztését és terjesztését.”

Tehát a kínai terjeszkedésben a francia stúdió is érintett (ahogy a japán PlatinumGames is, de ott egy másik techóriás, a Tencent szponzorálta a stúdiót). Ez mostanában egyre inkább egy trendnek tűnik, és a NetEase korábban a Bungie mögé is beállt (meg ugye velük közösen fejleszti az Activision Blizzard a mobilos Diablo: Immortalt, ami még mindig nincs készen, holott már több mint egy éve, hogy bejelentették…).

Mindenesetre sok sikert kívánunk a Quantic Dreamnek; remélhetőleg hamarosan megtudjuk, hogy min dolgozik David Cage. Biztos, hogy egy next-gen játék lesz, de kérdéses, hogy hol játszhatjuk majd?

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu