Ben Stiller csatlakozna a Halálos iramban-szériához?

MOZI HÍREK – Az erősen más filmjeiről ismert komikus, Ben Stiller is csatlakozna Halálos iramban 9-hez, legalábbis a Page Six állítása szerint.

A Justin Lin által rendezett kilencedik epizódban Ben Stiller is bekerülhet állítólag a Vin Diesel által szinte mantraként nyomatott „családba”, lévén a portál szerint rövidesen ővele is felvesznek jó pár jelenetet.

Gyorsan hozzá kell tennünk, hogy ez azért még koránt sem minősül hivatalos bejelentésnek (a a Page Six konkrétan a New York Post pletykarovatát említi meg forrásnak), de végül is, ha alaposan belegondolunk, Stiller talán még bele is illene rövid vendégszerepbe, ahogy azt a tavalyi spinoffban, a Halálos iramban: Hobbs & Shaw című részben Ryan Reynolds és Kevin Hart beszálltak.

A film forgatását egyébként tavaly novemberben fejezték be, de pótforgatásra természetesen ilyenkor sokszor sort kerítenek. A Page Six egyébként azt nem tisztázza, hogy hogy Stillerrel csak most vették-e fel a szóban forgó jeleneteket, vagy esetleg már tavaly is leforgatták. Azt sem tisztázták, hogy pontosan miféle szerepről van szó, bár a szerző valami egészen kisebb jelentőségűre.

Eddig John Cena kerül majd bele újoncként a franchise-ba, de a kilencedik részben persze tömérdek visszatérő sztár próbálja majd a rajongók kegyeit elhódítani: nyilván itt lesz Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Jordana Brewster, Nathalie Emmanuel, Ludacris és Tyrese Gibson, ahogy Helen Mirren és Charlize Theron is, továbbá Han megformálója, Sung Kang is, kinek karaktere konkrétan a halálból farolt vissza, egyelőre ismeretlen körülmények közt.

A Halálos iramban 9 2020. május 21-én kerül a hazai mozikba.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu