Call of Duty: Warzone: itt a szóló, hol a szóló

A free-to-play battle royale Call of Duty: Warzone-ban is már lehetőségünk van egyedül játszani.

Az Activision blogján olvashatunk arról, hogy a múlt héten elindult, és rövid időn belül több mint tizenöt millió játékosra szert tevő Call of Duty: Warzone megkapta a Solos módot, ami röviden azt jelenti, hogy csapattársak nélkül is már nekivághatunk a mérkőzéseknek. A poszt szerint gondoljuk azt, hogy ez egy hagyományos Call of Duty Free-For-All, csak jóval nagyobb skálán (több a játékos – 150, ugyebár, de később lehet 200 is, erről írtunk). A lootolás, a szerződések teljesítése itt is meglesz, és a biztonságos terület is fokozatosan csökken, plusz a Gulag sem marad ki (ahol korábban arról is írtunk, hogy egy sima kő is szó szerint üsse kő alapon képes halálos lenni…).

A poszt még stratégiát is ír – a jobb felső sarokban láthatjuk a játékosok számát, és érdemes figyelni a vörös füstjeleket, mert ezek vezethetnek a harcokhoz – a defenzívebb játékosoknak érdemesebb távolságot tartaniuk a loadout feltöltéséért. A Tac Map és az iránytű segítségével hasznos eszközöket találhatunk (szívritmus-érzékelő, drón, UAV jármű – ezeket meg is lehet vásárolni, ha telik rá). Verdanszk vásárló állomásain akár feltámasztásra használható készletet is vehetünk, ha nem találunk a térképen egyet sem. Ezt bevethetjük akkor, ha nulla HP-nk van (és az ellenfelük nincs résen, mert ő meg lazán belénk tolhat egy tárral eközben). A fejlesztők szerint a Solos mód révén megtanulhatjuk a játék csínját-bínját, így a pálya, a fegyverek, a felszerelés és a perkek trükkjeit így el tudjuk sajátítani. Végül is teljesen igazuk van…

A Call of Duty: Warzone ingyenesen elérhető PlayStation 4-en, Xbox One-on, és PC-n is. Az otthon maradóknak akár ez is jó választás egy-két órára (mert elvégre veszíteni való nincs – ha nem tetszik, mehet az uninstall, aztán jöhet mondjuk a Netflix).

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu