Megfélemlítéssel vádolják a Quantic Dreamet

A Quantic Dream francia stúdió körül forr a levegő – David Cage-éknek nincs „szabad” pillanataik.

A Quantic Dream bepereli a Solidaires Informatique Jeu Video néven futó (és innentől SIJV-ként rövidített!) ipari szakszervezetet. A Twitteren írják, hogy azért jutottak idáig, mert ők a Game Workers Unite-tal közösen (ez is egy játékfejlesztői szakszervezeti kezdeményezés) még tavaly május hetedikén publikáltak egy kérést, amiben a Cage-stúdión belül szexuális zaklatáson átesett alkalmazottak meghallgatását kérték. Azt mondják, hogy ahogy ez ilyenkor gyakori, most a hírnév megsértéséért jogi úthoz folyamodik a Quantic Dream, de ezen a SIJV nem lepődött meg, ugyanis a játékipar alkalmazottjainak mindössze kb. 1/7-e (14%) nő, és a szexizmus, továbbá a férfi bűnpártolás megszokott az iparban a véleményük szerint.

A SIJV nem fog a fenyegetések ellenére sem meghátrálni, hanem kitartanak a szexuális és a nemen alapuló erőszak elleni fellépés mellett, és a szakszervezet teljes erejével beleállt ebbe a feladatba. A szexuális erőszak a munkahelyen belül gyakran „nem kerül felszínre,” mert az áldozatok nem szólalnak meg (és itt egy tanulmányt idéztek). A SIJV szerepe pedig az, hogy ezen nők mellett kiálljanak, és ebben az összefüggésben a Quantic Dream lépését úgy kezelik, hogy a francia stúdió ezzel el szeretné meghallgattatni a lehetséges áldozatokat.

A SIJV arra kér minden áldozatot, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot, és csatlakozzanak az ügyhöz, hogy így megtörhessék a csendet, és jogi védelmet nyújtsanak a francia céggel szemben. A szakszervezet nem hatódott meg a fenyegetés láttán, hanem szervezetten felkészült a (jogi) harcra.

A közleményüket francia és angol nyelven is publikálták, így ezért nemzetközi közegbe is szól az üzenetük, nem csak „a  hazai pályára”. (Igaz, a nemzetközi sajtó még nem nagyon kapta fel az ügyet.)

És itt tényleg nem látni az alagút végét: fogalmunk sincs, hogy mikor lesz csend és nyugalom a nemrég a Tencenttől is pénzt szerző stúdió, ami függetlenedve a kiadói ambíciók felé kezd tekinteni.

Forrás: JVL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu