Xbox Series X: Phil Spencer jó nagy kijelentéssel robbantott Twitteren!

Nem csak az Xbox Series X-szel, hanem úgy általában a next-gen konzolokkal kapcsolatban tett egy igencsak hangzatos hasonlatot az Xbox feje.

Bár a Sony a PlayStation 5 körül is igyekszik „lassan, de biztosan” szivárogtatni az információkat, (a DualSense-ről például rengeteg hírt hallhattunk) addig a Microsoft sem tétlenkedik az Xbox Series X-es információk kapcsán. A Sony-nak valahogy eltűntek a karizmatikus „megmondóemberei” (Mark Cerny ugye elég harmatos előadó, erről nemrég meggyőződhettünk), a Microsoftnál viszont az „ősrégi bútordarab” Phil Spencer továbbra is rendkívül profin kommunikál. Spencer a közösségi médiában és a különböző interjúkban is imádja hangzatos kijelentésekkel csigázni a nagyérdeműt. Most sem fukarkodott a jelzőkkel és hasonlatokkal: Twitteren arról írt, hogy szerinte

„… a CPU, DLI, memória sávszélesség és SSD erősödésének okán akkora váltás lesz az új generáció, mint anno a 2D-ről a 3D-re való ugrás”

Spencer emellett még azt is kihangsúlyozta, hogy ő maga leginkább a ray-tracing, vagyis a sugárkövetés miatt lelkes, melynek köszönhetően drámaian változik majd a játékok látványvilága, de azért nem felejtkezett el megdicsérni a „dynamic latency inputot”, vagyis DLI eljárást sem, melynek köszönhetően elmondása szerint eddig sosem látott pontossággal célozhatunk majd a kontrollerrel.

Az Xbox Series X – akárcsak a PlayStation 5 – a mostani tervek szerint év vége felé várható, és annak ellenére, hogy mindkét konzol teljesítményét ismerjük, azért továbbra is vannak még megválaszolatlan kérdések az új generációval kapcsolatban. Ilyen például a két konzol (illetve jelen esetben az Xbox Series X) ára (erről legfeljebb csak tippeket olvashattunk), illetve egy pontos megjelenési dátum, vagy legalább pár nyitócímek ismerete is pozitívum lenne. Persze, vírushelyzet jelenleg (még mindig) mindent felülír, így érthető, hogy eddig ezekről nem hallhattunk…

Az Xbox Series X (illetve a két next-gen konzol) eddigi információk szerint valamikor az év végén lesz kapható világszerte.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu