The Fabled Woods: a Gone Home és a Firewatch rajongóinak [VIDEO]

A CyberPunch Studios játéka azoknak akar kedvezni, akik nyugisabb, de szórakoztató élményre vágynak.

A játék kiadója a Headup Games lesz, és a történet szerint ez egy olyan illetőről szól, aki meg szeretne találni valakit ebben az erdőben. A személy régóta eltűnt, és a hősünk – aki a sajtóközleményben egyes szám első személyben beszél magáról… – azt hiszi, hogy itt megleli a fiát, mert róla van szó. Lesznek olyan dolgok, amiket nehéz és furcsa lesz meghallani, viszont szükségünk lesz arra, hogy érzékeljük majd ezen jeleket. Olyan utakon kell járnunk, amin eddig nem sokan voltak, és meg kell találnunk a fák között (nem, a Hupikék törpikék után szabadon nem hatalmas fák között…) rejlő titkokat.

A The Fabled Woods egy narratív kaland lesz, ami bár első rétegében szépnek tűnik, de borzalmas és csúf titkokat rejt alatta. Olyan sötétséget, amit semmilyen napfény nem tud eltüntetni. Elvileg nekünk kellene megtenni az első lépést, hogy egy felejthetetlen élményben lehessen részünk. A csavar az, hogy három, egymásba fűződő narratíva vár ránk, és ezeket darabonként kell összeraknunk, felfedeznünk, mert nyomokra fogunk vadászni, hogy egyáltalán megértsük, hogy mi a fene is történt itt.

A felfedezést a saját tempónkban ejthetjük meg, és nem fogunk meghalni közben, ezért is mondja a CyberPunch Studios, hogy a Gone Home és a Firewatch rajongóinak ajánlják a The Fabled Woodsot. (Mi hozzátennénk azért a The Witness-t is. Abban sem lehet meghalni.) A játék teljesen szinkronizálva lett, így hallani fogjuk a történet karaktereit és azok furcsa történéseit, és nekünk kell majd összeraknunk a fejünkben az egészet. Legalább ott érdekesnek hangzik ez, hogy három sztorit köt egymáshoz.

A belső nézetes The Fabled Woods Unreal Engine 4-et használ (valahogy ez első blikkre átjött…), és a tervek szerint az idei év utolsó negyedévében (október-december) fog megjelenni PC-re, azon belül is Steamre.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu