Cyberpunk 2077 sokkal súlyosabb okok a csúszás mögött?

Tegnap villámcsapásként érte sok gamert a hír, hogy kiderült, hogy ismét – immár sokadszorra – késik a Cyberpunk 2077. Ahogyan azt tegnap megírtuk, a CD Projekt RED által adott információk alapján a program ugyan már készen van, de mégis ráfér még némi polírozás, ami leginkább a játékegyensúlyt, apróbb hibák kijavítását érinti. Két hónappal tolták el emiatt a játék megjelenését, mely dátum a jelenlegi információk alapján november 19.

Most viszont baljósabb hírek érkeztek: egy belsős, a Reddit fórumán publikáló arról ír, hogy komolyabb problémák merülhettek fel pár apró küldetésbugnál, vagy rosszul optimalizált, túl erős, vagy túl gyenge képességnél. A korábban elég megbízhatónak számító reddites illető (aki többek között arról írt már, hogy szerinte például a Harry Potter RPG bejelentésével most amiatt vár a Warner, mert azt szeretné a cég, ha a J.K. Rowling körüli botrány kicsit leülepedne) elárulta, hogy míg korábban tényleg csak amiatt késett a játék, mert csak apró dolgokat kellett polírozni, azonban amikor jött a COVID, akkor ez valójában megkönnyebbülés volt a lengyel csapatnak, lévén így ürügyet találhattak egy további csúszáshoz.

A posztoló szerint a jelenlegi helyzet egyáltalán nem irigylésre méltó. Egy korábbi posztolóra hivatkozott – aki saját magáról szintén azt állítja, hogy belsős forrás – hogy az Xbox One alapverziója alaposan megkínlódik a rendkívül látványos és komplex címmel. Az új informátor már nem tett semmilyen különbséget, azt hangsúlyozta, hogy szerinte az mostani generáció (így a többiek mellett a PS4 is) sok helyen még a 20 képkockát sem éri el. A másik, még nagyobb probléma, hogy a fordítást mintha elrontották volna pár helyen, amiatt pedig a történet igen nehezen követhető angolul. Ez amiatt is zűrös, mert a szinkront már felvették és bár a legtöbb színész bőven ráért, hogy pár átfogalmazott mondatot felmondjon, addig a játék igazi nagy sztárja: Keanu Reeves mostanában rendkívül elfoglalt, nagyon nehéz vele új időpontot egyeztetni. Hogy mindezek mennyire biztos információk, azért persze nem tesszük tűzbe a kezünket, elvégre Reddites fórumposztól van szó. Az mindenesetre biztos, hogy ez a sokadik késés most már tényleg aggasztó, reméljük, az esetleges komolyabb problémákat is kiküszöbölik a novemberi megjelenésig.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu