Jön a második, jelentős Doom Eternal update

Rengeteg javítással és Battlemode újításokkal jön a második frissítés, amiben úgy néz ki kedvünkre kigyilkolászhatjuk majd magunkat. Az id Software további részleteket is megosztott közelgő Castle Grayscale mini event-jükről.

Az id bejelentette Doom Eternal játékukhoz a második frissítésüket, maga a játék március vége óta elérhető PC-n, PS4-en, Xbox One-on és Google Stadia-n.

A hosszú patch note alapján úgy tűnik, hogy igen sok mindent javítottak és jelentős mennyiségű tartalmat adtak hozzá a játékhoz, köztük is a Torrent nevű új Battlemode map-ot, ahol egy mocsaras útvesztő vár ránk.

A másik patch szintén a Battlemode-ot érinti, ugyanis javították az eddig észlelt hibákat, jelentősen növelve a stabilitást. Ebbe beletartozik a latency aktív kezelése a jobb játékos-párosítások miatt, a gombkombinációk támogatása minden egyes démonnál, és hibajavítás az olyan gyakori gondoknál, mint a hiányzó hang.

 

A Battlemode-on kívül sok démont alaposan megerősítettek, s teleszórták velük a singleplayer kampányt. Aggodalomra ugyanakkor semmi ok: ha a játék így túlontúl nehéznek bizonyul, akkor egyetlen fül kikapcsolásával lenyomhatjuk ezt az opciót a főmenüben. Ha pedig már itt tartunk, a fotó módon is javítottak, mégpedig jobb bevilágítással.

Ha ez a rengeteg kis finomítás nem lenne elég, az id Software információkat közölt érkező Doom Eternal event-jükről is, a Castle Grayscale-ről, merre július 2.-án kerül majd sor. Egy új névtáblát, két új skin-t és három ikont nyithatunk majd fel, ha teljesítjük a játék kihívásait. Állítólag ez most egy rövidebb event lesz, és sokkal inkább a következő nagy játékbeli eseményt készíti majd elő, mely a Hack to the Future 2 nevet kapta.

A fanok hallatták hangjukat, így a fejlesztő eltávolította a játékból Denuvo nevű védelmét.

A Bethesda idő közben felfedte, hogy a játékot a Fallout 76 elképesztő mennyiségű technikai bakijából tanulva halasztották el anno, s azóta is elkötelezett hívei annak, hogy kijavítsanak minden glitch-et.

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu