Bocsánatot kért a Nintendo elnöke a Joy-Conok miatt!

Shuntaro Furukawa, a Nintendo elnöke elismerte, hogy a Nintendo Switch leválasztható kontrollereivel, a Joy-Conokkal problémák vannak.

A Joy-Conok drifteléséről korábban írtunk már többször is (tavaly még polgári peres eljárás is indult emiatt a nagy N ellen az Egyesült Államokban), de röviden azt takarja a kifejezés, hogy az analóg kar magától tart egy irányba, ami ugyebár a játékokban nem éppen kedvező. Persze, a Nintendóhoz ki lehet küldeni a Joy-Conokat javításra, de a postaköltséget mi álljuk…

Eddig nem volt példa arra, hogy a japán cég vezetőségéből bárki is felszólaljon a Joy-Con driftelésével kapcsolatban, de most a VGC tudósított egy befektetői kérdezz-felelekről, ahol maga Shuntaro Furukawa, a Nintendo elnöke szólalt fel az ügyben! Bocsánatot kért a fogyasztóktól minden, a Joy-Con által okozott kényelmetlenségért. A cég igyekszik fejleszteni a termékeit, de jelenleg a Joy-Con egy peres eljárás alatt áll Amerikában (komolyan megnevezte ezt!), és emiatt nem tud konkrét részletekről beszámolni, így nem tudjuk, hogy a Nintendo miként küszöbölheti ki a kényelmetlen analóg karos „csúszkálást”…

Ez azért is elképesztő fordulat, mert eddig a Nintendo mindössze egy száraz PR-nyilatkozattal élt. A nagy N büszke a minőségi termékeikre, és folyamatosan azok minőségének fejlesztésére törekszik, és tudomásuk van a Joy-Con kontrollerek körüli ügyekről, mivel azok nem működnek megfelelően. És ennyivel elintézték tavaly az egészet. Ehhez képest Furukawa kommentje ég és föld!

Még nem tudjuk, hogy hol van az alagút vége. Nem konkrétan a peres eljárás eredményére gondolunk (az még akár több évig is elhúzódhat; a Sony PlayStation Networkös ügye 2011-ben három évig eltartott…), hanem arra, hogy a Nintendo hogyan fogja megoldani, hogy a Joy-Conok tökéletesen funkcionáljanak akár hónapok után is. Elvégre nem mindent lehetne egy Pro kontrollerrel játszani (vagy nem biztos, hogy hirtelen telik rá).

Úgyhogy a Nintendo végre hivatalosan, a legfelsőbb vezetője révén is reagált az ügyre…

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu