Menu

Kanye West a Fekete Párducot tekinti példaképnek leendő elnökségéhez

MOZI HÍREK – Nem gondoltuk volna, hogy lehet ezt még fokozni, de Kanye West emelte a tétet!

Kanye West imádja a Fekete Párduc című Marvel filmet és úgy gondolja: majd ő a film inspirációját használja fel ahhoz, hogy a Fehér Házat „kialakítsa és irányítsa”. Mindez azok után, hogy pár napja bejelentette, hogy Donald Trumppal és Joe Bidennel szemben indul az amerikai elnökválasztáson. Már ezt is nehezen tudtuk elhinni, és sokan azon filozofáltak, hogy valamilyen internetes mémet látnak-e, vagy tényleg a híreket olvassák? Márpedig úgy tűnik, Kanye West még ezt is tudta fokozni és ezekkel a szavakkal indokolta meg újdonsült szuperhős-életérzéssel átitatott terveit a Forbes-nak.

„Sok afrikai nem szereti a Fekete Párducot és azt, ahogy őket Wakandában bemutatták. De én a Wakanda modellt fogom használni, mert ez a legjobb leírása annak, amit a designcsapatunk a Fehér Házzal szeretne művelni.”

Erős szavak, de Kanye Westnek még erre is sikerült rátennie két lapáttal.

„Ez egy igazán pozitív ötlet: itt van neked Kanye West, a világ egyik leghatalmasabb embere, és még azt is hozzá kell tennem, hogy tele vagyunk idegen szupererővel és csak együtt tudjuk szabadjára engedni.”

Kanye West ezek után oly mértékű értelmetlen zagyvaságokat hablatyolt össze a filmről, összekötve azt a valósággal és a filmben látottakkal (ahogy azokat ő értelmezte), hogy egyszerűen képtelenség lefordítani. Lényeg, hogy ők lesznek majd a világmegmentők, mint a filmben a wakandaiak, miután holisztikus erővel és „nagy pharmával” megtalálják többek között az AIDS ellenszerét.

Ezen felül pedig azt is eldöntötte, hogy eltörli majd a rendőri brutalitást, az olyan törvényeket, amelyeknek semmi értelmük (vagy ő nem érti azokat…), a halálbüntetést az országban (ezzel talán még egyet is lehet érteni) és visszaállítják „Isten félemének és szeretetének erejét az iskolákban”, „kitisztítva a kemikáliákat, amelyek megakadályozzák, hogy Istent szolgáljuk.”

Beszélt még arról is, hogy bár halvány lila segédfogalma sincs arról, hogy az USA-ban hogyan kell kezelni az adókat, de a legprofibb „istenfélő” szakértők majd „jól megszakértik” ezt a kérdést.

Nem is szeretnénk ehhez sokkal többet hozzátenni, mindössze az ősrégi szállóigével zárnánk ezt a cikket: God Save America!

Forrás: Forbes

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu