Mégsem júliusban láthatjuk a The Initiative első játékát?

Vagy idő kell még az elitnek is mondható Xbox Game Studios (innentől XGS) stúdiónak, vagy trükköznek a Microsoftnál.

A redmondiak már megerősítették, hogy július 23-án, magyar idő szerint este hat órakor jön egy Xbox Games Showcase, ahol nagy eséllyel az XGS-játékok, tehát az exkluzív címek kapják a nagyobb hangsúlyt (343 Industries: Halo Infinite, Rare: Everwild, új Obsidian-játék? új Playground Games játék: Forza Horizon 5? új Fable?).

A VentureBeatnek író Jeff Grubb szerint a The Initiative nem lesz ott a műsorban, holott eddig ezzel ellentétes pletykákat hallottunk. Az indok emögött állítólag az időzítés lehet – a 2018-ban alapított stúdiónak így idő kell ahhoz, hogy megfelelő minőségben prezentálhassa a játékát (feltehetőleg anélkül, hogy a BioWare-t másolva kamu trailert mutassanak, ahogy ők is tették az Anthemmel…). Ezt a stúdiót Darrell Gallagher (ex-Activision, ex-Crystal Dynamics) alapította, és több helyről is átjöttek ide (pl. Electronic Arts – DICE, Take-Two – Rockstar Games, Sony Interactive Entertainment San Diego). Még nem tudjuk, hogy min dolgoznak, de írtunk már arról, hogy állítólag Unreal Engine-t használnak, és Phil Spencer, az Xbox-vezér szerint „új módon csinálnak régi és új dolgokat egyaránt”. (Perfect Dark?)

A Twitter-fiókjukat pedig teljesen lepucolták, és még most is üres. Lehet, hogy majd augusztusban látjuk, mit készítenek – ekkor mutathatja be a Microsoft az Xbox Series S-t, a Lockhart kódnevű, kisebb, gyengébb next-gen Xboxot.

Eközben a VGC szerint a Microsoft arra bátorítja a fejlesztőket, hogy a játékaik next-gen frissítését tegyék ingyenessé, és ne fizetős DLC-t csináljanak belőlük, azaz kb. megtiltják nekik, hogy az Xbox One-on megvett játékhoz az Xbox Series X-es frissítésért nem kérhetnek pénzt. Igaz, ezt elvileg a kiadók és fejlesztők dönthetik el (olcsóbban kínálhatnák a next-gen változatot a kurrens-gen verzió birtoklása esetén), míg az XGS-es címeknek ott lesz a Smart Delivery program, amit korábban taglaltunk, és ezt is több külsős cég is használni fogja. (Pl. a SEGA/Ryu Ga Gotoku=Yakuza Studio a Yakuza: Like A Dragonnal.)

Tehát Xbox Games Showcase július 23-án.

Forrás: WCCFTech, DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu