Ghost of Tsushima: a PlayStation Vita remote play funkció használhatatlan

Akiknek (még) megvan a Sony, Japánban 2011 decemberében (a világ többi részén 2012 februárjában) megjelent kis kézi gaming kütyüje: a PlayStation Vita, és szokta remote play módban használni, az a Ghost of Tsushima esetében lemondhat róla.

A PlayStation Vita napjainkra támogatása terén egy, a Sony által is elfeledett, elhanyagolt handheld készülékké vált, a japán cég már nem gyártja, különösebben nem támogatja és főleg: nem jelentet meg rá semmit, ahogy a többi nagyobb játékkiadó sem – legfeljebb még indie címek kerülnek fel rá, nagyon ritkán. Kár érte, mert a maga idejében az OLED kijelzős, nagy technikai tudású és rengeteg innovatív megoldást tartalmazó gaming eszköz volt, amelyre eleinte nagyon ütős Sony exkluzív címek is jelentek meg hatalmas favorit volt a rajongók körében.

Napjainkban azonban elmondható, hogy a PlayStation Vita halott, sokkal inkább, mint bármilyen más (akár jóval régebbi) PlayStation konzol, ha azt figyelembe vesszük, hogy milyen eladásokat produkált és mennyire letarolta a piacot a rivális Nintendo Switch, amely 2017-ben látta meg a napvilágot.

Ugyanakkor a PS Vitának mind a mai napig van egy olyan funkciója, amely egész jól működik, akár otthon, akár útközben, wifivel: a remote play. E kiaknázott lehetőség esetében lényegben wifi hálózaton keresztül (akárhol is légy: otthon, vagy útközben, a városban), távolról bekapcsolhatod a PlayStation 4 (Pro) konzolodat és a játékokat streamelve futtathatod. Ez a funkció egyáltalán nem „avult el” (a Vita szoftveres támogatottságával ellentétben) és a modern, nemrég megjelent játékokkal is általában jól működik. Nemrég teszteltük például, hogy mennyire élvezetes a The Last of Us Part II-t remote play módban, PS Vitán játszani.

Mivel a Ghost of Tsushima ma éjfélkor jelent meg, gondoltam, kipróbálom ezt a játékot is, hogyan muzsikál remote play módban, PS Vitán. Gyorsan hozzá kell tennem, hogy a Sony exkluzív címekkel, amelyeket így kipróbáltam, soha, semmilyen komolyabb problémám sem volt. Ami gondot szokott okozni, hogy a gomb „rákonfigurálásánál” valamilyen elborult elgondolás miatt a jobb alsó ravaszt (R2) remote play során a hátsó tapipad jobb oldalának „lenyomásával” feleltette meg a Sony, ami rendkívül megbízhatatlan, illetve kényelmetlen, pedig sok játéknál rendszeresen kellene használni.

A Ghost of Tsushima esetében ez még tetéződik azzal, hogy nemhogy ugyanezt a rendszert használja ez a játék is, átkonfigurálni pedig (az előző Sony exkluzívval, a The Last of Us Part II-vel ellentétben) nem lehet, hanem még RÁADÁSUL ennél a játéknál valamiért teljesen le is van tiltva a hátsó tapipad remote play módban (nem csak egyszerűen kényelmetlen a használata) ergo, így a játék során rendkívül sokat használt interakciós gomb egész egyszerűn így nem lenyomható. Emiatt konkrétan a Ghost of Tsushima PlayStation Vita remote play funkciója egyszerűen használhatatlan, ami azért egy Sony exkluzív címnél több mint furcsa. Kár érte. (Jó szamuráj volt.)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu