Serious Sam 4: kicsit késni fog Sam visszatérése [VIDEO]

Minden játék mostanában csúszik (nem csoda, ugyanis a világjárvány ismét tombol szinte mindenhol…), és sajnos Komoly Sámuel sem úszta meg halasztás nélkül.

A Devolver Digital (a kiadó), illetve a Croteam (a horvát fejlesztőcsapat, akiknek amúgy a teljes Serious Sam IP-t köszönhetjük) eddig úgy tervezte, hogy augusztusban lép újra akcióba Serious Sam. Ez a terv nem jött össze, ugyanis őszre pakolták át a rajtot – most szeptember 24-e tűnik reális rajtnak, de addig még van másfél hónap, így nem olyan biztos, hogy ez lesz a végleges megjelenési nap. Addig még jöhet egy csúszás! Van egy új trailer is, ami kemény tizenkét másodperces, de a megjelenési dátum alatt azt írják, hogy „ezúttal TÉNYLEG” ekkor fog megjelenni a játék.

Rövid jellemzés a játékról, aki esetleg nem ismerné, hogy miről van szó: „Mental hordái elterjedtek a világon, így az emberiség ismét veszélybe kerül, a civilizáció pedig már csak nyomokban létező fogalom. Az utolsó ellenálló csapatot Sam „Serious” Stone vezeti, és hozzá illő módon nehéztüzérséggel bír a csoport. Ezúttal egy előzménysztorira számíthatunk, amiben a káosz az eddig látott (és a franchise-tól megszokott) szintekhez képest még inkább fokzódik majd. A formulát valamelyest átszabták: most egy elképzelhetetlen mértékű horda fog farkasszemet nézni egy megállíthatatlannak nevezett fegyverarzenállal, aminek alkalmazása közben fontos lesz körbeoldalaznunk őket, és a lehetetlen helyzetekből is hátra kell ugranunk, hogy életben maradhassunk.

A földönkívüliek között több ismerős is lesz (Headless Kamikaze, Beheaded Rocketeer, Kleer, Scrapjack, Werebull, Khnum), viszont lesz pár új típus is, akik ránk fog támadni (Processed, Belcher, Zealot). Fegyverek? Kétcsövű shotgun, mini gépágyú, láncfűrész-lövő, automatikus shotgun, ágyú, hőkövető rakétavető, halállézer. Ezek fejleszthetőek is lesznek, és akár négy fős online co-opban is játszhatunk majd. Az elsődleges küldetések mellett mellékküldetések is várnak ránk, így lesz kihívás is rengeteg. A légiórendszer miatt többezer földönkívülit is ki kell majd iktatni pályánként.” Saját magunkat idézni nem árt.

Szóval a Serious Sam 4 szeptember 24-én jön Google Stadiára és Steamre. A konzolos verziók 2021-ben jöhetnek csak szóba…

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu