A Subnautica is jön Nintendo Switch-re, ráadásul a kiegészítőjével [VIDEO]

A Subnautica kiegészítőjével, a Subnautica Below Zero-val érkezik a japán cég konzoljára, a Nintendo Switch-re.

 

A Nintendo Indie World eventjének legnagyobb üdvrivalgással fogadott bejelentése a Subnautica volt, amelyben bejelentették, hogy a népszerű játékot hozzáadják Nintendo Switch katalógusukhoz. A túlélő játék PC-n, PS4-en és Xbox One-on már bizonyított.

Az Indie World eventen megerősítették, mint a Subnautica, mind független kiegészítőjének, a Subnautica Below Zero-nak érkezését a Nintendo Switch-re. Mindkét játék 2021-ben érkezi, egyelőre meg nem határozott időpontban.

 

 

Az Unknown Worlds Entertainment fejlesztette Subnautica lehetőséget ad a játékosnak arra, hogy felderítse a mélységeket egy földönkívüli vízi világon, ahol is nyersanyagokat szerezhet, amelyből aztán a víz alatt építkezhet. A túlélésért folytatott harc során igyekeznünk kell elkerülni a víz alatti veszélyeket, élőlényeket. Ha pedig a kiegészítőről van szó, nos, a Subnautica: Below Zero lényege, hogy túléljük a 4546B bolygó hidegét.

Eredetileg 2014-ben jelent meg a játék, s most a Subnautica kiterjeszti szárnyait, egészen a Nintendo Switch-ig. Az Indie World eseményen olyan játékok mutatkoztak még be, mint a Raji: An Ancient Epic vagy a Torchlight 3, melyek mind jönnek Switch-re. Azért ennek ellenére is sok játékos panaszolja, hogy nem szerepelt a felhozatalban a Hollow Knight Silksong vagy az Axiom Verge 2.

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu