Martha Is Dead: Martha halott, de a konzolos verzió nem [VIDEO]

Az LKA játéka nem csak PC-re készül már – a kiadóval (Wired Productions) közösen bejelentették, hogy egy next-gen konzol is megkapja majd a pszichológiai horrort.

A belső nézetes játék most már hivatalosan is két platformra készül, ugyanis a PC mellett az Xbox Series X is meg fogja kapni a játékot. A játék Steam-oldala szerint a The Town of Light alkotója a zavaró és álomszerű hangnemet keveri a történelemmel, a babonával, illetve a pszichológiai bántalmakkal. A Martha Is Dead 1944-ben játszódik, helyszíne pedig Olaszország Toszkána régiója. Ebből pedig gyorsan adódik, hogy a második világháború kellős közepén járunk, a náci Harmadik Birodalom és a szövetségesek csataterén.

Egy női holttest bukkan elő egy tóparton – fulladás, illetve megszentségtelenítés áldozata lett. Martha halott, és most az ikertestvérének meg kell küzdenie a rokon elvesztésével, az abból adódó traumával, illetve a háborúval, ami lassan Toszkána területét is érinteni fogja. Az LKA szerint a Martha is Dead az elvesztés, a kapcsolatok, illetve a történelem egyik sötét időszakának pszichológiai alhangjai témáit járja körbe egy fiatal hölgy szemein keresztül, aki az igazságot próbálja megtalálni… viszont neki is vannak titkai mások előtt, úgyhogy neki is van szennyese.

A Martha is Dead – meg nem lepő módon – Unreal Engine 4-et használ, és az LKA azt akarja, hogy hihetetlen vizualitással rendelkezzen a játéka, ami talán elmossa a videojátékok és a valóság közötti határvonalat. Ez persze még eléggé kétséges, mert ez PR-szöveg, és a játékmenet alapján ez nem olyan biztos még. Igaz, a megjelenését nem is 2020-ra tervezik, úgyhogy addig van idő, és a gépigény a kijelentés miatt biztosan eléggé izmos lesz.

A Martha Is Dead valamikor jövőre fog megjelenni PC-re és Xbox Series X-re. Lent két videó is látható az IGN-nek köszönhetően. Az egyik a tóval kapcsolatos, a másik pedig tizennégy percnyi játékmenetet tartalmaz.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu