Skull & Bones sokkal ambiciózusabb játék, mint amilyennek eddig tűnt?

A Skull & Bones című kalózos játékon már hat (!) fejlesztőstúdió dolgozik, viszont a ma esti Ubisoft Forwardról hiányozni fog.

Amikor múlt héten arról írtunk, hogy a Ubisoft több általuk „AAAA”-nak aposztrofált címen dolgozik, az egyik név, amely felmerült, az a Skull & Bones. A Ubisoft karib-tengeri kalózkodós játékának eddigi fejlesztése eddig eléggé nyögvenyelős volt, évekig nem lehetett hallani róla szinte semmit. Sok pletykát lehetett hallani a projektről, többek között arról is, hogy újra indult, amit most meg is erősítettek egy hivatalos bejelentésben, amely a projekt állapotáról is szól, megemlítve az állandó halasztásokat is, illetve megerősítve, hogy a játékot nem láthatjuk majd a Ubisoft Forward rendezvényen.

Ami az állandó halasztásokat illeti, illetve azt is, hogy miért nem lesz a ma (csütörtökön) este megrendezett Ubisoft Forward rendezvényen, arról Elisabeth Pellen azt magyarázta el, hogy a játék fejlesztése sokkal ambiciózusabbá vált, mint valaha, amely elmagyarázza azt is, hogy már AAAA a játék besorolása, nem csak „három A”.

„Nagyon sokan azon csodálkoztak, hogy miért halasztottuk el a játék megjelenését. Az igazság az, hogy több időre van szükségünk. Valami sokkal nagyobbat álmodtunk meg a Skull & Bones számára.”

Pellen azzal magyarázta a fejlesztés elhúzódását, hogy ezek a nehézségek tartották vissza a játék elkészültét – ami persze a szokásos magyarázat ebben az esetben. Még azért azt is hozzátette, hogy nem tudták először eldönteni: hogyan modernizáljanak egy klasszikus kalóz fantasy világot.”

És mekkora most a projekt? Nos, belsős berkekből már tudni lehet, hogy a Skull & Bones fejlesztése már hat külön Ubisoft fejlesztőcsapatot is leköt a világ több tájékán is: Ubisoft Szingapúr, Berlin, Chengdu, Kiev, Párizs és a Fülöp-Szigetek. A szingapúri részleghez csak emiatt új alkalmazottakat is felvettek, hogy ők is csatlakozzanak a projekthez.

A játékot eredetileg három éve, a 2017-es E3-as Ubisoft konferencia során mutatták be, de az E3 2019-en már nem került bemutatásra. Mindenesetre reménykedjünk, hogy a sok ígéretnek végül az lesz a végeredménye, hogy az ígéretes projektből tényleg egy grandiózus játék marad, amikor napvilágot lát.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu