Hogyan alázza le az Xbox Series X az Xbox One X teljesítményét? [VIDEO]

A Digital Foundry egy videón keresztül mutatja be, hogy az Xbox Series X különféle játékokon keresztül miképpen hagyja le több körrel az Xbox One X-et.

Az eddig is világos volt, hogy a technikai paraméterek alapján, hogy az Xbox Series X teljesítménye körökkel rá fog verni az Xbox One X-re, amely egy ideig még a legerősebb konzol a piacon. Azonban a a Digital Foundry most egy videón keresztül mutatta be, hogy milyen alapvető különbségeket tapasztalhatunk a játékok teljesítménye tekintetében. Ahogy arra számítani lehetett: az Xbox Series X megette és kiköpte teljesítmény az eddigi „uralkodót” a két készülék közötti alapvető teljesítmények miatt.

Jó pár szakmai lapott kapott kipróbálásra egy Xbox Series X-et és a Digfital Foundry-hoz is hozzávágtak egyet. Persze, nextgetn címmel még ők sem tudtak játszani rajta, így maradtak a régi, jól bevált, sokat tesztelt játékok. Mivel a Series X (illetve az Xbox masinák) a visszafelé kompatibilitás terén pedig a PlayStation 5-öt verik kenterbe, ezért megnéztek jó sok olyan játékot, melyeket One X-en és Series X-en egyaránt futtatni lehet. Érdekes volt megfigyelni, hogy a 4K-ban futtatott olyan játékok, mint a Hitman 1 és 2, illetve a Rise of Tomb Raider hogyan futnak Xbox Series X-en, ezek ugyanis ezen a konzolon képesek voltak tartani végig a 60 fps-t (kivéve a Hitman, mert az párszor bezuhant alá), míg a One X ezekkel 30 és 40 fps között teljesített ilyen felbontáson. A Monster Hunter World Resolution Mode-jával is látványosan jobban teljesít Series X-en, ahogy a Sekiro is, ami egyébként elég gyalázatosan futott One X-en. Sok egyéb játékot is kipróbáltak (még olyan Xbox 360 klasszikusokat is kipróbáltak, mint a Grand Theft Auto V), szóval érdemes ránézni az alább megtalálható videóra.

Persze, ahhoz, hogy a Series X ki tudja használni, mire képes a régebbi játékokkal, arra lenne szükség, hogy ne legyenek 30 fps-re limitálva, éppen ezért a Digital Foundry pont ilyeneket próbált ki. Azt is hozzá kell még tenni, hogy ezeket a játékok nem is optimalizálták Series X-re, vagyis később várhatóan jobban is futhatnak majd a Microsoft új üdvöskéjén – persze, csak abban az esetben, ha fejlesztők veszik a fáradtságok, hogy felfrissítsék őket.

Az Xbox Series X és S november 10-én fognak megjelenni, szóval, aki megveszi, ekkor tudja majd saját kezűleg is kipróbálni, mire képes az újgenerációs konzol.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu