Arkham Horror: Mother’s Embrace: társasjáték új néven

Eddig Mansions of Madness: Mother’s Embrace néven futott a játék, és nem, nincs köze a Denevéremberhez!

Az Asmodee Digital még csak PC-re jelentette be előző nevén 2018 áprilisában (!) a játékot, és akkor még az volt a terv, hogy 2019 első negyedévében lenne esedékes a megjelenés. Nos, az nem valósult meg, és most, másfél évvel később bejelentette a kiadó, hogy a Luckyhammers játékát átnevezték, és az eközben multiplatform is lett, ugyanis a három kurrens-gen konzolt (PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch) is becélozták.

Az Arkham Horror: Mother’s Embrace az Arkham Horror asztali társasjáték franchise-ára épít. Ebben egy nyomozásról van szó körökre osztott harcokkal, és az egész H.P. Lovecraft Cthulhu-mítoszának világába helyezték. A Fantasy Flight Interactive (a társasjáték mögött álló team) írta a sztorit, ami a pezsgő 1920-as amerikai évtizedben játszódik (tehát az 1929-es nagy világválság bekövetkezte előtt, pontosabban 1926-ban).

Egy csillagászprofesszort holtan találják a kastélyában, és az a gyanú, hogy valaki meggyilkolta őt. Tizenkét nyomozó közül választhatunk. Mindegyiknek egyedi képességei vannak, és a csapatot felállítva nyomozhatunk a halálesettel kapcsolatban. Nyomokat kell keresni, ki kell hallgatni másokat, és kilenc fejezeten kell átjutni, miközben a történet is kibontakozik. A Miskatonic egyetemen, az Arkham elmegyógyintézetben, és a Louisana állambeli mocsaras terepen is meg fogunk fordulni. Közben a tudomány mellett az élő rémálmok és egy gonosz szekta is a látóterünkbe kerül – utóbbi a világvégét szeretné megvalósítani.

Ezért lesz több közelharci és lőfegyverünk a tárgyak és spellek mellett. Közben persze az ép elme megőrzése is javasolt. A Lovecraft-horror átélése közben ugyanis traumákat fognak nyomozóink átélni, és ez kihat majd a nyomozásra is, így nem biztos, hogy mindig a legmegfelelőbb döntéseket hozzuk meg.

Az Arkham Horror: Mother’s Embrace jövőre érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re, és PC-re (Steam). Az ár korrekt: 20 euró lesz, így kb. 7200-7300 forintért lehet a miénk majd a játék, hacsak a forint nem áll bele még jobban a földbe.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu