Menu

Kiplatinázta az Assassin’s Creed Origins-t a hardcore nagyi, 200 + órája van benne [VIDEO]

Aztán most elkezdte elölről.

El kellene már felejteni azokat a sztereotípiákat, hogy a hardcore gamerek csak a tizenéves tini srácokból, vagy a még mindig anyunál lakó negyvenes, kövérkés, magányos férfiakból állnak. Erre is újabb példa az a 63 éves nagymama, aki ugyan jó ideig nem volt kockának nevezhető, lévén némileg fiatalabb korában a videójátékokkal való kapcsolata a NES-ben és a Marioban teljesedett ki. Most viszont oly mértékben beleszeretett a PlayStation 4-re megjelent Assassin’s Creed Origins-be, hogy nem kevesebb, mint 200 órát (!) beleölt az akció-kalandjátékba és ki is platinázta azt. Ráadásul repetázik is: – talán, amíg nem jön a Valhalla – még egyszer nekifutott a játéknak, hátha kimaradt még valami. A videót a LoneGamer88 nevű Twitter felhasználó osztotta meg a nagymamájáról.

Az Assassin’s Creed Origins 2017-ben került a boltokba és lényegében ez volt az első olyan AC cím, amely teljes egészében elhatárolódott a korábbi játékmenettől, RPG-s elemeket bevezetve a játékba. A teljes körű „reform” – amelynek immár harmadik reinkarnációja, az Assassin’s Creed Valhalla pár hét múlva érkezik – általában véve sikeres volt a szélesebb közönség körében, csak a hardcore rajongók szűkebb rétege fájlalta kicsit, hogy a régi játékmenetnek már búcsút kellett mondani. Az egészen biztos, hogy a nagyi nem tartozott közéjük.

Az Assassin’s Creed Origins 2017-ben jelent meg Xbox One, PC és PlayStation 4 platformokra – a játékról írt kritikánkat pedig itt olvashatjátok el.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu