Nintendo Switch: továbbra is visszük, mint a cukrot

A nagy N hybrid platformjáról megtudtuk, hogy mennyi fogyott az utóbbi három hónapban – itt a Nintendo új adatai.

A cég negyedéves pénzügyi jelentésében azt olvashatjuk, hogy a július-szeptember negyedévben (azaz az üzleti év második negyedében) 6,86 millió Nintendo Switch-et (és Nintendo Switch Lite-ot – nincs megkülönböztetés, így a két modell közötti értékesítési arányt sem tudjuk!) vásároltunk, és ezzel a „kapcsoló” három és fél év alatt már 68,3 millió eladásnál tart. Ez nagyon ütős adat, és ezzel a NES-t, a Nintendo első, az 1983-as amerikai játékipari krach beütése utáni konzolját is lepipálta a Switch, és kb. 7-8 millióra van csak a Nintendo 3DS-családtól.

Ez pedig annyira meglepte a Nintendót, hogy ők rögvest fel is csavarták az elvásárokat: eddig az volt a tervük, hogy 2020 áprilisa és 2021 márciusának vége között 19 millió Switch fogyjon, de mivel a tradicionálisan gyengébbnek nevezhető nyári időszakban összejött ennek több mint egyharmada (legyünk őszinték: az év végén szokott mindig erősen fogyni minden konzol…), ezért felemelték az elvárásokat 24 millióra.

A first-party, belsős fejlesztésű, és így exkluzív játékokról  is közöltek új listákat. Az utóbbi negyedévben 49,81 millió játékot vettünk, és ezzel 456,49 millióra ugrott az összértékesítés. Tehát átlagban egy Switch mellé az utóbbi negyedévben 7,26 játékot vettünk, a konzol élettartama alatt pedig ez az átlagszám 6,68-ra jön ki. De nézzük a top tizes listát:

  •     Mario Kart 8 Deluxe – 28,99 millió
  •     Animal Crossing: New Horizons – 26,04 millió
  •     Super Smash Bros. Ultimate – 21,10 millió
  •     The Legend of Zelda: Breath of the Wild – 19,74 millió
  •     Pokemon Sword / Pokemon Shield – 19,02 millió
  •     Super Mario Odyssey – 18,99 millió
  •     Pokemon: Let’s Go, Pikachu! / Pokemon: Let’s Go, Eevee! – 12,49 millió
  •     Super Mario Party – 12,10 millió
  •     Splatoon 2 – 11,27 millió
  •     New Super Mario Bros. U Deluxe – 8,32 millió

 

És még néhány eladási adat, köztük új megjelenésekkel:

  •     Ring Fit Adventure – 5,84 millió
  •     Super Mario 3D All-Stars – 5,21 millió (szeptember 18-án jelent meg)
  •     Paper Mario: The Origami King – 2,82 millió (július 17-én jelent meg)
  •     Clubhouse Games: 51 Worldwide Classics – 1,81 millió
  •     Luigi’s Mansion 3 – 7,83 millió
  •     Xenoblade Chronicles: Definitive Edition – 1,40 millió

 

Nem rossz, de most itt van a nyakunkon a két Xbox Series és a PlayStation 5. Vajon így miként fog szerepelni a Switch?

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu