Kiszivárgott a Cyberpunk 2077 lemezes kiadása, a CD Projekt RED fellép ellene

A lengyel fejlesztők nem szívlelik, hogy a halasztás miatt (is) kijutott néhány játékoshoz a következő alkotásuk lemezes példánya.

A Redditen közzétettek egy képet arról, hogy valakinek a kezei közé jutott a Cyberpunk 2077 PlayStation 4-en. Ugyebár ez nem nagyon lehetséges (valószínűleg a sajtó sem kapott még véglegesített példányt belőle, ha pedig igen, akkor azon tuti komoly NDA-k, titoktartási szerződések vannak…), mert a játék megjelenése még jó két hétre van, addig pedig akár befigyelhet még egy halasztás. Ez a szivárgás pedig felveti azt a kérdést, hogy ez mégis hogyan történhetett.

A CD Projekt RED ezt nem is hagyja szó nélkül: a DualShockers szerint a lengyel csapat jogi lépéseket fog tenni mindenki ellen, aki az embargóval, illetve a bolti értékesítési dátumokkal kapcsolatos szabályokat felrúgja. Tehát aki felvág azzal, hogy megszerezte a játékot (most mindegy, hogy milyen módon tette…), az pórul fog járni. Örüljön, hogy megvan neki, meg szórakozzon egy jót, de ennyi.

Viszont így is volt olyan, aki nem így tett: a ResetEra fórumon megosztották egy illetőnek 20 percnyi játékmenetét. Ezt gyorsan privátolták is (talán pont a CD Projekt RED jogi lépéseitől tartva), és milyen meglepő, ez is a PlayStation 4 Pro-s verzió, vagy legalábbis a PS4-es kiadásból rögzítették. A karakteralkotást ez többnyire át is ugrotta (pedig a fogakat vagy a körmöt is finomhangolni lehet benne – ez nem vicc…), és a nomád életút elejéből mutat részleteket. Onnan V kijavítja a Night City-től nem olyan messze levő kisvárosnál a kocsiját, betör egy telekommunikációs toronyba, egy rádiójelet fog, és kb. ennyiből állt a videó, amiből nem találtunk újrafeltöltött másolatot. (Valószínűleg a CDPR ezért is szólna!)

A Cyberpunk 2077 december 10-én fog megjelenni (feltéve, ha nem kap még egy halasztást) PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Google Stadiára és PC-re. A PlayStation 5 és az Xbox Series a PS4/X1 verziót használhatja a 2021-ben esedékes next-gen patch megjelenéséig.

Forrás: Dualshockers, PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu