Erősebb PlayStation 5 modellen töri a fejét a Sony?

Dupla kakaó, akár így is lehetne jellemezni a Sony elképzelését… már ha az meg is valósul.

Ön és a Maggi lefőzhetetlen páros – ez alapján mondhatnánk, hogy a védjegy s a Sony elválaszthatatlan páros, ugyanis felbukkant egy szabadalom a cégből, ami folytathat egy esetleges tradíciót. Röviden: a Sony 2013-ban kiadta a PlayStation 4-et. Az gyorsan padlóra ütötte az Xbox One-ot. Erre a Microsoft kiadta az addig papíron legerősebb konzolt (Xbox One X), és a Sony is jött egy félgenerációs frissítéssel (PlayStation 4 Pro), miközben mind a két konzolgyártó átszabta az alapmodellt is (Xbox One S, PlayStation 4 Slim).

Nos, az előbbi folytatódhat. A szabadalom, amit még 2019 januárjában védettek le, majd idén júliusban publikálták, ugyanis egy PlayStation 5 Pro modellt takarhat elméletben. Egy olyan rendszert jellemez ugyanis a Sony munkássága, ami két GPU-t tartalmaz. Az egyik a HDMI-n keresztül történő képkimenetért lenne felelős, a másik pedig segítene ennek, ha erre szükség lenne. PC-n is láttunk már ilyesmit úgy tíz éve – az NVidia 2008 márciusában indította el a GeForce 9800 GX2-t, míg 2008 novemberében az AMD a Radeon HD 4850 X2, augusztusban pedig a Radeon HD 4870 X2-t dobta a piacra.

A két GPU-nak azért lehet jelentősége, mert egy ilyen megoldással a frame rate kifejezetten stabil maradna, miközben a grafika is kifejezetten erős maradhat. Elméletben lenne értelme, gyakorlatilag pedig az áramfogyasztást megemelheti, és ki tudja, hogy a Sony ebből a tervből meg is fog-e valósítani valamit. Viszont az IGN szerint 2017 júniusában minden ötödik eladott PlayStation 4 egy PlayStation 4 Pro volt, így ebből a szemszögből lenne értelme a Sony-nak egy ilyen hardverrel tervezni.

De mivel semmi sem hivatalos ebből, jobb kivárni. A Microsoft kapásból két Xbox Series modellel rajtolt el – igaz, hogy a PlayStation 5-ből is két variáns van, de a kettő között a különbség pusztán annyi, hogy az olcsóbb kispórolta a Blu-ray meghajtót…

Forrás: DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu