Silent Hill DLC-t kap a Dark Deception: Monsters & Mortals [VIDEO]

A Silent Hill mindenhol felbukkan, de önmagában sehol sem – a Konami mit művel?

A Silent Hillről nem véletlenül mondjuk ezt: ilyen vendégszereplés már volt, csak a Dead by Daylight esetében (és be is számoltunk róla), és most a Glowstick Entertainment, a Dark Deception: Monsters & Mortals fejlesztője és kiadója bejelentette a Twitteren, hogy a multiplayer horror partijátékuk februárban a Konami IP-jéből táplálkozó DLC-vel fog bővülni. A játék amúgy novemberben jelent meg Steamen, és az első DLC-je is együttműködés révén született meg, ugyanis egy másik horrorjáték elemeiből, a Monstrumból vett át pár szemelvényt – ez decemberben jött ki.

A játék Steames jellemzése szerint a játékosok szörnyek és halandók bőrébe bújhatnak (többek között) a Dark Deception univerzumából, és a két térfél a rémálomszerű labirintusokban küzdhet meg egymással. Több játékmóddal is rendelkezik a Dark Deception: Monsters & Mortals. A Maze Escape 3v1 felállást kínál, és itt három halandónak meghatározott számú szilánkot kell összeszednie, hogy megnyíljon egy portál, amin keresztül elmenekülhetnek. Eközben a szörnyet irányító játékosnak is ketyeg az óra: időben kell végeznie a halandókkal.

A Shard Mayhemben csak szörnyek küzdhetnek (itt is négyen), és itt a cél az, hogy a megszabott idő alatt a lehető legtöbb szilánkot össze tudjuk gyűjteni. Hullámokban jelennek meg a szilánkok, és a többi játékos gyűjteményét is ellophatjuk, ha megtámadjuk vagy akár megöljük őket. A Soul Collection módban pedig négy halandó küzd meg a szilánkokért, hogy azokkal megmentsék a lelküket. Mindegyik hullám végén Malak bukkan fel, és akinek a legkevesebb van a birtokában, nos, ő búcsút vehet az emberi léttől: szörnyként le kell győznie a még megmaradt halandókat. Csak egy maradhat, és nem, nem a Hegylakóra kell gondolni.

Mindegyik karakternek erőteljes egyedi képessége van, és csapdákat, bossokat is aktiválhatunk. A ládákból hatalmat, energiát, csapdákat és az állapotunkat módosító hatásokat is szerezhetünk. Szintlépések is vannak, és a matchmaking is azonnali a Steam-oldal szerint. De komolyan, a Konami miért nem saját maga csinál egy új Silent Hillt…?

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu